– Lesz szíves a hölgynek egy bodzás limonádét… – Sok jéggel kérem. – Nekem pedig egy szobahőmérsékletű sört hozzon. A pincér arcizma sem rándul, míg felírja a rendelést, én pedig átteszem a jóképű udvarlómat egy másik skatulyába, amire azt írom: “Nem férfi”. – Nagyon kellemes hely – nézek élvezettel körbe az étterem teraszán, hogy tereljem… Tovább »
Ismerős terepen
– Lesz szíves a hölgynek egy bodzás limonádét… – Sok jéggel kérem. – Nekem pedig egy szobahőmérsékletű sört hozzon. A pincér arcizma sem rándul, míg felírja a rendelést, én pedig átteszem a jóképű udvarlómat egy másik skatulyába, amire azt írom: “Nem férfi”. – Nagyon kellemes hely – nézek élvezettel körbe az étterem teraszán, hogy tereljem… Tovább »
– Fel tudod sorolni az aradi tizenhármakat? – kapom a sokadik, nem tipikusan első randis kérdést, de a sanzon utolsó refrénjét még eldúdolom a zongoristával, hogy időt nyerjek. Meg is tapsolom. – Ne meséljek inkább anyámról vagy a munkámról? – fordulok vissza lelkesen saját mentőkérdésemtől, és kínomban pótcselekvésként felhabosítom minden idők legtökéletesebb baileys krémdesszertjét. –… 
Átléptél rajtam. De nem. Ezt csak hiteted. A bakancsod lenyomata ott maradt. A szívemen.... 
– Bújjunk el! Mindannyian az út menti sövény és a buszmegálló között vacillálunk. – Srácok, ez már nem a napközi! Egy perce lesz Kovinak megállni – tesz rendet apai szigorral közöttünk Zsoló, aki úgy látszik, menthetetlenül felnőtt… Miért a legönzetlenebbnek van a legkisebb autója? – ötlik fel bennem a spontán társadalmi leképződés, miközben egymást tuszkoljuk… 
– Komolyabban kellett volna vennem a Piedone becenevet – bosszankodom magamban, és próbálom kiszabadítani a nedves, puha kézfogásából a kezemet. Bár a mai egyetemisták inkább látnák benne Banános Joe alakját, mint Rizzó felügyelőjét…- téved a szemem a terméskövek közül kihajtott gyomokra, mint az igénytelen megjelenésére. Egyetemi tanár? – Csalódott? – Nem – vágom rá túl… 
– Apa, miért nem adod oda a telefonodat? Kik azok a nénik a telefonodban? Melegük van nekik is? Apa, büdös vagy, de Anya mondta, hogy így is szeret. Én is szeretlek. Apa, alhatok ma veletek? Apa, te miért horkolsz hangosabban, mint Anya? – csapong az óvodás korú kislány magában. – Ne zavard apádat! Nem látod,… 
– Ne haragudj, mennem kell. Anyut most vitte be a rohammentő… – Vidd az autómat – adja a kezembe a sport Merci slusszkulcsát. – Károly… – Szólíts Karesznek! – Karesz… – Tudod, mit…viszlek én! Nem merek a műszerfalra nézni, végül is mindegy így száz felett, mennyivel csapódunk a Dunába. Kis szerencsével, együtt is odaérhetünk Szent… 
– Itt jó lesz? – kéri az áldásomat. A sípálya tetején állunk, alkonyodik. Feljött már az esthajnalcsillag, de még messzire ellátunk a hegyek között. A nyári hőséget gyorsan hűti a sűrű erdő közelsége, a völgy felett elfutó lehelet összekuszálja a hajamat. A természet hangjai, megfoghatatlan ereje magával ragad, magába szív, befogad minket. Lehalkulunk, lelassulunk. Megérkeztünk…. 
Bátor férfi, hogy ekkora, érőfélben lévő szemárpával mer első randizni – nyújtom kissé undorodva a kezemet felé, és legszívesebben egy tál fertőtlenítő oldatba dugnám felkarig a kézcsókja után. – Gyógyszerész vagy, nem…? – és lendületesen le is szervezi az első közös programunkat…, a könyököm alá csúsztatott kézzel vezet az első körúti patikába. Úgy látom, inkább… 
Már bánom, hogy nem öltöztem ki…- bemutatkozás és kézfogás helyett megpörget a saját tengelyem körül. Majd még egyszer. A szandálas, óriás lábfejét nézem szédelegve. Eltol magától egy karnyújtásnyira, és elégedett mosollyal értékeli a látottakat: – Erre nem számítottam… Erre én sem. A kezébe kapaszkodva próbálom az egyensúlyomat és a bájos mosolyomat visszanyerni. A válláig, ha… 