– Mi ez a bűz? Utoljára orosz órán éreztem ilyet – ugrik össze a gyomrom Ica néni múltat felkavaró szagától a patikába lépve.
– Itt volt Luka, a horvát öregember. Végig locsolt mindenkit, akit ért.
– Istenem, de jó, hogy délutános vagyok. Krasznaja Moszkva…- fogom be az orromat sietve. – Ez legalább olyan bódító, mint egy liter vodka. Egész Oroszország félkómában élte meg a kommunizmust ennek segítségével….A kloroformtól kevésbé alélnék el…. – és már rántom is ki a bejárati ajtót, jöjjön be az életmentő belvárosi szmog. – Ugye, nem jön vissza Luka…?- rémülök halálra a lehetőségtől is. – Hogy jutott eszembe éppen ma fodrásznál kezdeni…?
– Van egy egész kosár csokinyulunk a locsoló ifjaknak – rázogatja a laborban Szilvi a húsvét előtt kapott ajándékokat. – A néniktől kaptuk, a bácsiknak adjuk? – merül fel bennünk a rossz érzés.
– Ez nem jó ötlet…, nyissunk ki cégektől kapott bonbonokat.
– Illik tudnunk fejből, ha valaki cukorbeteg? – néz körbe ártatlan tekintettel Viola.
– A legjobb lesz, ha mindenkinek puszit adunk. Annak mindenki örül…
– Istenem, folyik végig a kölni a gerincemen, Józsi bácsi nem sajnálta tőlem a pacsuliját – panaszkodom a labor takarásában kuncogó kolléganőknek, és kapkodok össze legalább öt csokinyulat, mert ez a locsolás minimum ennyit ért. – Józsi bácsi! Az unokáknak küldöm – teszek be a gyógyszerei mellé matricákat is.
– Hogy lehettem ekkora marha, hogy éppen ma mentem fodrászhoz – ismételgetem félhangosan, és úgy érzem, nem csak a kerozin látható az égen, hanem én is húzom magam után a kondenzcsíkot, kölniből.
Az ebédszünetben beugró női vásárlókkal együtt már több Douglas-nyi tömény keveredik a patika kiadójában.
– Ááááá…Krasznaja Moszkva! – slukkolnak az orosz turisták lelkesen egy mélyet a beszorult levegőből, és elismerően bólintanak, jó ízlésünk van.
– Vengerszkaja privücska – dicsekszem kevés orosz tudásommal, de meg is bánom, mert nem tudom kifejteni, mi a magyar szokás. Talán most azt hiszik, a magyar patikák fellocsolása orosz parfümökkel…
– Ha most betévedne egy minősített borkóstoló, összekuszálódnának a csillószőrök az orrában. Nem tudná évekig megmondani, hogy ribizli bokrok vagy az inotai erőmű volt-e a szőlőtőkék szomszédságában…- fordul ki a számból az ebédem, mert csukott szemmel nem tudnám megmondani, mit is eszem.
Krasznaja Moszkvát Givenchy-vel.
Kint az utcán közben elered az eső. Az önkéntes locsolók észrevétlen visszahúzódnak lakásaikba, átadva a helyüket a városi savas eső jótékony hatásának.
– Nekem meg éppen ma kellett fodrászhoz mennem…- rángatom idegesen a beszorult nyelű ernyőmet az esőben haza felé menet, hogy védjem a frizurámat, ha már büdös, de legalább eddig még jól állt.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: