A hiéna

– Na, kedves Rita, nézzük, mitől fiatalodom – teregeti ki A4-s lapjait Öblös Balázs, a Hiéna, és a napszemüveg-feltéttel álcázott szemüvege fölött műmájer mosollyal rám kacsint.
– Ennyi mindenre szüksége van már, hogy fiatal maradjon? – pimaszkodom vele önvédelemből, mert csak ez a stílus vált be a fölényes kivagyisága ellen.
– Ennek a nagy részét maga ajánlotta, kedves Rita – szabadkozik kínos nevetéssel, és frissen festett hátrafésült haját rockeresen megrázza.
– Láthatóan eredményes a kúra…- tömjénezem az elismerésre vágyó hatalmas egóját, és ezzel a magamét is fényezem előtte. – Milyen jól működő szakmai team vagyunk mi ketten…- veregetem meg egy távoli mozdulattal a vállát, de túlbiztosítva a helyzetet, beszúrok még egy szemtelenséget, hogy véletlenül se adjak esélyt a bedarálásomra: – Az öregfiúk kézi csapatában nem is értem, hogy keveredhetett…. Nem szóltak még, hogy a fairplay íratlan szabályait szegi meg, hogy ilyen ifjún velük játszik?
Váratlanul a patika közepéig hátrál, hogy jól lássam, és egy orosz néptáncost meghazudtoló ruganyossággal guggolásból kinyújtja a múlt héten még fájós térdét.
– Ezt nézze meg! – kapkodja kissé zihálva, de büszkén a levegőt, és még ráadást is ad a kolléganőmnek pár mozdulat erejéig, mielőtt végképp kifulladna. – Csodát tett a kenőcse!
– A Mojszejev táncegyüttes tárt karokkal várná – tartom szóval, míg összerántja magát, és a fiatalság elixírjének komponenseit válogatva hordom elé.
– Ácsi! – emeli fel korábban oly félelmetes mutatóujját baráti kötekedéssel: – Ne legyen úgy megelégedve magával! A vérképem nem volt tökéletes! Egy ponttal elmaradt a várttól a hemoglobin értékem! Nem ezt vártam…
– Nem lehetek mindig Magával, hogy tudjam, betartja -e a pontos utasításaimat. Nem szed cinket régóta, véletlenül?
– De igen!
– Azt nem én ajánlottam – hívom fel a figyelmét a felelős személy megkeresésére, mielőtt a minisztériumba elküldött panaszlevelében az én nevemet tüntetné fel…
– Bocsásson meg – veszi fel a telefonját, és nekem félig háttal, leüvölti egy szerencsétlen olasz turista fejét tört angolsággal, mert egy órával előbb ért az Airbnb-ztetett lakásához a megbeszéltnél.
– Barom! – nyomja ki a telefonját dühödten, és nyugalmat színlelve felém fordul: – Hol is tartottunk?
– Tartsa be az előírásaimat, és örökké élni fog – teszek egy vállalhatatlan ígéretet, de én rövidtávra tervezek vele…, a ma estét szeretném csak szidalmak nélkül megúszni.
– Na pá, kedves Rita – élvezi még egy pillanatra a lazaságomat, hogy aztán bekeményítsen elmenőben az olasz turistának az iPhone-ján.
– Köszönöm Rita, hogy kimentél helyettem ehhez a pökhendi alakhoz – hálálkodik a laborban az egyik kolléganőm. – A múltkor is megríkatott, és közgazdasági szabályokkal zaklatott, hogy mennyivel emelkedhet egy termék ára egyik hétről a másikra.
– Egy a fontos, Szilvi – adom át önzetlenül a tapasztalataimat – Egy pillanatra se érezze meg, hogy félsz tőle! Nem érti az ismeretlen helyzetet, elveszti a magabiztosságát. Hallottad, mennyit nevetgélt lányos zavarában. Aztán kimegy a patikából, és letépi az első vele szembe jövő ember fejét. Így működik ez. Gyáva alak.