– Valaki itt hagyta a lábát – sikít fel egy fiatal lány belépve a patikába.
– Biztosan sietett….- ütöm le a felívelő labdát, de fel is veszem azonnal az elvárható hivatalos hozzáállást, mert hát mégsem egy Rejtő könyv a patikai élet…
Ki kell mennem helyszínelni a gyógyszerészi tára mögül.
Két méteres körívben sorakozunk a műanyag alsó lábszár előtt, és nem értjük…, laptopot, esernyőket, teli bevásárlószatyrot, névnapra kapott munkaközösségi cserepes virágokat rendszeresen gyűjtünk be, de ez egy más szintje a talált tárgyaknak. Zavarba ejtően személyesnek tűnik…
– Modern kori Hamupipőke történet…, bár én inkább férfi lábra szavaznék. Elég széles a lábfeje és magas a rüsztje…- nézegetem még mindig egy lépés távolságból, mint egy muzeális darabot. Szép, szép, és mérsékelten érdekes is, de ne kelljen hozzáérnem…
– Nem találtak egy lábat? Itt hagytam…- robban be Kovacsek úr csapzottan és kétségbeesetten pár fős kupaktanácsunk közepébe.
Négy pár kérdő tekintet pásztázza végig a testét, és helyezi be találomra tetriszként a székhez támasztott darabot a meglévő lábai helyére. Egyikhez sem illeszthető – mérjük fel gyakorlatlan online játékosokként is, de tapintatlanságnak érezzük vitatni a tulajdonát.
– A feleségemnek vettem az Ecserin – ad kérdés nélkül is zavartan egy hadarós választ, és szorosan magához húzva az anatómiailag tökéletes műanyagtömböt, lehajtott fejjel rohan tovább megörvendeztetni mit sem sejtő asszonyát…
– Kovacsek úrról most már azt is tudjuk, hogy nemcsak cukorbeteg…- foglalom össze a látottakat, és nehezebben dolgozom fel a váratlanul feltárult magánéletét, mintha egy szenzációhajhász pletykalapban olvasnám.
– Ritácska, nem hagytam ott maguknál tegnap egy zacskóban a fogsoromat? – ismerem fel a telefonban Éva nénit a selypítő hang mögött.
– Ma csak két bankkártyát és egy esernyőt hagytak itt az emberek – nyugtatom már rutinosan. – Tessék megnézni a kalaptartóban, múltkor is ott tetszett megtalálni.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: