– Hallottad, hogy tegnap a Petőfi hídon kigyulladt egy Opel? – tálalja minden nap a városi történéseket egy hírhozó fontoskodó izgalmával Lázár, a főút kéregetője, miközben a havasesőtől nedves aprópénzét marokszám önti a patikai tárámra. – Kirángatták az égő kocsijából – bólogat nyugtatóan, megelőlegezve a kérdésemet. – Zárlatos volt, és be akarta fűteni az autóját. – kapok egy nagy nyálfröccsöt a fűteni szó első szótagjából.
Megadóan itatgatom egy papírtörlővel a nedves fémpénzeket, és miközben számolgatom a beváltásra váró gúlákat, hagyom a történetet Lázár hírmorzsáiból kiteljesedni.
– A főnököm szerint …- és itt beélesedik minden érzékszervem, mint egy mangusztának, aki a fuvallatból is fontos információkhoz jut egy pillanat alatt, és éppen olyan értelmes képet is vághatok, mint ez az állatka,ha belekerül egy ismeretlen szagmolekula a vételezett levegőbe:
– Neked van főnököd? – és már vész is a semmibe a döbbenetem, mert Lázárnak meg sem kell játszania magát, hogy elengedje a füle mellett a kényelmetlen kérdéseket, mivel süket.
– …egy Ufó gyújtotta fel a szerencsétlen ember autóját – rekedten felnevet ezen a képtelenségen. – Nem tudja a hülyéje, hogy az Ufók nem tudnak tüzet rakni – csapja elém a poént Dumber logikájával.
Kivételesen nem nevetek vele.Becsapva érzem magam.
– Ritukám, de jó, hogy bejöttem hozzád – csilingel Julika, a szomszédom hangja Lázár háta mögül. – Élőben élvezhetem egy novella születését. Soha nem történt semmi érdekes eddig, amikor én vásároltam nálatok, azt hittem, te találsz ki mindent – és megbabonázva méri végig gyermeklelkű barátomat, egyik írásom főszereplőjét.
– Elképedtünk decemberben, hogy ő is bejött a városba a bedolgozós szombatokon koldulni, sőt, kinevettük, hogy ismeri a túlóra fogalmát – csóválom még mindig Lázár elszólása miatt a fejemet. – Azt hittem tíz éven át, hogy neki segítek… – nehezen engedem el az eddigi feltételezéseimet. – De ha szerencséd van, Julika – és itt egy nagyot sóhajtok, – még találkozhatsz Huber nénivel is, róla is olvashattál. Most telefonált, hogy a szorulása után megy a hasa a hashajtótól, meg kell mentenünk. Te mit kérsz?
– A cannabiszos kenőcsből kérek – súgja nagyon halkan, miután alaposan körbe nézett a patikában, nehogy véletlenül is fültanúja legyen valaki a titkunknak.
– Nyugi, legális kenőcs. Repülni fogsz tőle, de nem képzeletben, hanem valóban elmulasztja az ízületi merevségedet.
Most már fogom a hasamat a nevetéstől:
– Képzeld el, ha Lázár körbejárná a környéket azzal a szenzációval, hogy itt kábítószeres kenőcsöt árulunk…, sőt, termesztjük is a hátsó raktárban… Talán, még jót is tenne a forgalmunknak.
Így terjednek a városi legendák. Hozzuk, visszük a híreket, hozzá is teszünk, el is veszünk belőle, és a végén mindent el is hiszünk, hogy így váljon kerekké a történet.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: