Magassarkú bokacsizmában tipegek egy késői koncertről félig befagyott tócsákat kerülgetve.
Apró fohászokkal próbálom épségben haza rimánkodni magam, ha már a józan eszemen túltett a hiúságom. Szememmel a meg-megcsillanó jeget keresem, fel sem nézve az úttestről.
Csak utólag érzékelem, hogy egy bár bejáratánál veszítem el váratlanul az egyensúlyomat egy kiálló díszkőben, és két cigarettázó fiatalember előtt sikkantok egy halkan úrinőset.
– Nézd, egész jó lába van – jegyzi meg az egyikőjük, figyelmen kívül hagyva erősen hullámzó felsőtestemet, amit mindenáron egyenesbe szeretnék hozni, hogy ne essek fenékre.
– Aha, odaadnám egy húszévesnek – vázol fel egy sci fi skiccet a másikójuk elém pöckölve a csikkjét.
Mint egy fuldokló a mentőövre, vetem rá magam a lépcsőkorlátra. Talpon maradok.
– Gyere, rakjunk össze magunknak bent háromból egyet – és borzongva a viharos széltől, visszalépnek a bár melegébe.
Otthon az előszobai tükörben remegve és hálát adva ellenőrzöm, hogy megmaradtam egy az egyben. Nekem ez ebben a pillanatban éppen elég.
De milyen mohó is az ember lánya, az ágy biztonságos kuckójában már többre vágyom.
– Az lehetne a srácok és több ezer szingli újévi kívánsága, velem együtt – tűnődöm az éjjeli lámpa fényénél, – hogy megtaláljuk a Mindent. Egyben.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: