Bulcsú

   –  Szép jó napot! Üdvözlet a hölgyeknek – lép be a patikába
Bulcsú, a református lelkész. Meggyógyult mindenki a városban, hogy kong a gyógyszertár? – indít egy laza poénnal.
  –  De régen láttuk – nevetünk készségesen Nikivel kórusban. Hálás mosollyal megy Niki tárájához, amit nem is bánok, mert már többször futottam bele a következő vasárnapi prédikáció főpróbájába.
Kényelmesen felkönyököl a pultra, megtámasztott kezével tölcsért formál a füléből, hogy hallja és értse számtalan kérdésére a válaszokat.
Pár bevezető kérdés Niki hogylétéről, aznapi kedvéről, mosolyának látható minőségéről, a gyógyszertár mull lap-ellátottságáról, és egy apró, szinte észrevehetetlen átkötéssel:
   – Nikolett, magát milyen hitben keresztelték meg? – érkezett el máris mai előadásának kulcsgondolatához: miért nem ünnepli az egyház Szűz Máriát anyák napja alkalmából…
Érdekes felvetés, ismerem el legbelül, de fogadnom kell az új belépő beteget, egy lányt. A karma törvénye szigorúan súlyt le rám, közvetlenül mögötte megjelenik Böske is, a rég nem látott hajléktalan asszony. Versenyt futnak felém, de Böske nem tudja kicselezni a lányt, alulmarad, amibe egykönnyen nem tud beletörődni. Ott ólálkodik mögötte, aki hiába tudja biztosan, mit akar venni, megzavarja a hajléktalan nő szoros emberfogása.
   – Kérem, álljon hátrébb, legyen türelemmel- próbálok a lánynak segíteni.

   –  Nikolett, a Biblia kettős – hallom Bulcsú teológiai értekezését

   – Büdös a pofám! – Böske nem bírja tovább magában tartani a mondandóját, és vágja oda nekem a lány válla felett.

 Nem tudok most ezzel a problémával foglalkozni. Igyekszem a fiatal lány kérését minél előbb teljesíteni. A hangzavart öt orosz turista teszi még színesebbé, akiket kedélyes beszélgetésre sarkall az üvegvitrinben megbúvó dermokozmetikumok nagy választéka.
   – Szóval, büdös a pofám – tudom meg még egyszer Böskétől,
miután elbúcsúztam a lánytól – Nem mehetek ilyen bagós szájjal az orvosok elé, és láttatni engedi sorvadt ínyét.
  – Vegyen magának rágót – javaslom találékonyan, de be kell látnom, hogy az elmaradt segély nélkül ez lehetetlen.

   – A szocializmusban nem lehetett szabadon gyakorolni a vallást- merül bele Bulcsú a politikai vonulatba, és fogalma sincs arról, hogy mögötte már egy komoly tömeg várja, hogy sorra kerüljön.
Mire visszatérek kezemben egy mentolos szájfertőtlenítővel, az egyik hölgy Bulcsú vállát kopogtatja, mert idővel rájött, hiába szól be az öltönyös úrnak udvariatlanul és erőteljesen, az nem hall belőle semmit, csak a saját hangját.
   – Ne itt hirdesse az igét, mit gondol, hol van? Ki maga, Jehova tanúja, hogy gyógyszerzárba jár prédikálni? – dühöng a vörös hajú nő.
   – Mi ez? – forgatja gyanakodva Böske az ingyenes
szájszagtalanítót.
   – Mozsna… mozsna… – hallom az orosz csoport erőteljes
jelenlétét.
A vörös hajú beteg egyre erősödő akarata arra kényszeríti Bulcsút, hogy kizökkenve a gondolatmenetéből, rátérjen jövetele valódi okára.
Böske hálásan bólogat a mentolos cukor hallatán, az orosz csoport lelkesen üdvözli lemaradt és előkerült tagjait.
   – Nikolett, még mindig számolnak fel üvegbetétet és kiszerelési díjat? – kérdezi Bulcsú rosszallóan.

Az egyik gyógyszercég képviselője kilépve mögöttem az irodából, hol a jobb, hol a bal oldalamon próbál elhelyezni egy műanyag állóreklámot, kevés sikerrel. A megoldást a főnöknőmtől várja, megvitatására mellettem kerül sor. A vörös hajú nő idegesen üdvözli az előttem felszabaduló helyet, és nem rejti véka alá véleményét a lelkészúr hitbeli elkötelezettségéről. Az orosz turisták egymás között
vitatják meg a lassú kiszolgálás vélhető okait, és nemtetszésüknek adnak hangot. A patikalátogató lelkesen tör magának utat a tömegben egy üres falfelülethez. A postás, felmérve a patikában uralkodó helyzetet, sértődötten félreáll. A vörös hajú nő az igazát keresi nálam.
   – Nikolett, tegye a mull-lapokat külön szatyrokba, és ha kérhetem, hozzon nekem az ingyenes újságból is – szűrődik át a zsivajon Bulcsú nyugodt, kedélyes hangja.
Búcsúzóul kedvesen átint nekem. Ebben a pillanatban csak az ő szemében látom a lelki béke mozdulatlanságát. Szememmel keresem a táblát, vajon hová írtuk ki:

             CSENDET KÉRÜNK!