Harmadik negyed

– Apa, miért nem adod oda a telefonodat? Kik azok a nénik a telefonodban? Melegük van nekik is? Apa, büdös vagy, de Anya mondta, hogy így is szeret. Én is szeretlek. Apa, alhatok ma veletek? Apa, te miért horkolsz hangosabban, mint Anya? – csapong az óvodás korú kislány magában. – Ne zavard apádat! Nem látod,… Tovább »

– Ne haragudj, mennem kell. Anyut most vitte be a rohammentő… – Vidd az autómat – adja a kezembe a sport Merci slusszkulcsát. – Károly… – Szólíts Karesznek! – Karesz… – Tudod, mit…viszlek én! Nem merek a műszerfalra nézni, végül is mindegy így száz felett, mennyivel csapódunk a Dunába. Kis szerencsével, együtt is odaérhetünk Szent… Tovább »

– Itt jó lesz? – kéri az áldásomat. A sípálya tetején állunk, alkonyodik. Feljött már az esthajnalcsillag, de még messzire ellátunk a hegyek között. A nyári hőséget gyorsan hűti a sűrű erdő közelsége, a völgy felett elfutó lehelet összekuszálja a hajamat. A természet hangjai, megfoghatatlan ereje magával ragad, magába szív, befogad minket. Lehalkulunk, lelassulunk. Megérkeztünk…. Tovább »

Bátor férfi, hogy ekkora, érőfélben lévő szemárpával mer első randizni – nyújtom kissé undorodva a kezemet felé, és legszívesebben egy tál fertőtlenítő oldatba dugnám felkarig a kézcsókja után. – Gyógyszerész vagy, nem…? – és lendületesen le is szervezi az első közös programunkat…, a könyököm alá csúsztatott kézzel vezet az első körúti patikába. Úgy látom, inkább… Tovább »

Már bánom, hogy nem öltöztem ki…- bemutatkozás és kézfogás helyett megpörget a saját tengelyem körül. Majd még egyszer. A szandálas, óriás lábfejét nézem szédelegve. Eltol magától egy karnyújtásnyira, és elégedett mosollyal értékeli a látottakat: – Erre nem számítottam… Erre én sem. A kezébe kapaszkodva próbálom az egyensúlyomat és a bájos mosolyomat visszanyerni. A válláig, ha… Tovább »

– De ne gyere be…! Nem érted? Emma, nem kell bejönnöd! – győzködi ikertestvérét Zorka. – A Mami szerzett egy tolókocsit. – Nem, nem tudok menni… Nem, már a kezemet sem tudom felemelni. A tampont sem tudtam már feltenni – most már hangosan zokog, míg a tolókocsival a piros csíkot követem a Honvéd Kórház Sürgősségi… Tovább »

– Fél kettőre foglaltunk asztalt – lépünk egy belbudai étterem főpincéréhez. Két hete már próbálkoztunk bejutni, de egy lesajnáló mosollyal éreztették, előre kellett volna gondolkodni, ez nem gyorsétterem vagy külvárosi kiskocsma, ahová az utcáról spontán be lehetne jönni. – Ehhez az asztalhoz akkor sem ülnék, ha nem lenne más… – mérem fel egy pillanat alatt… Tovább »

– Nézzétek, mennyi rendőr! – lesz figyelmes Niki a patika előtt felsorakozó rendfenntartókra. – Egyre többen jönnek… – közvetíti az utcai eseményeket értetlenkedve. – Biztos újabb tüntetés – legyintek a belváros szokásos péntek délutáni programját ismerve, mi van ebben feltűnő…? – Nem, nem…, ez valami más lesz…, szalagokat húznak keresztbe az utcán. Lezárják. Kilépek a… Tovább »

– Miért nem szóltál, hogy kunkorodik egy szőrszál az államon? – esik nekem Viola harci csirkeként az öltözőben. – Miért, kunkorodik? – hunyorgok a jelzett testrész felett vaksin. – Azt látom, hogy van állad, de a növekményeidet nem. – Jópofa vagy, gondolod, még így futkosnék az utcán, ha tudok róla? Tegnap este Fecó szerelmesen fölém… Tovább »

– Nem azt mondtam, hogy az összes ruhátokat dobáljátok be a fürdőszobába – állok elképedve szügyig érő ruhatengerben. – Három kupacot kértem, a piszkosakat, a segélybe menőket és a lomtalanításra várókét. Összefolytak a halmok eggyé, vagy eleve csak egy volt, de akkor ez melyik? – emelgetek fel találomra egy-egy pólót a rengetegből, de csak indulatos… Tovább »