Lakógyűlés pizzával

– Várj egy picit! – szakítom meg a barátnőm monológját – Valaki dudál a kaputelefonon…
– Igen? Tessék…! Ki? Ne haragudjon, hangosabban! Ki? Nem hallom! Honnan? Pizzát? Én nem rendeltem pizzát…!
– Anita, le kell tennem a telefont, egy pizzafutár erősködik, hogy hozzánk jött. Mindjárt visszahívlak…
– Igen…? Itt vagyok! A szél süvítésétől nem hallom! Jaaa…, ő a lányom! Bocs, engedem…, jöjjön fel!
– Te rendeltél pizzát? – hívom értetlenkedve Lilit. míg a futár feljön a lifttel. – Szólhattál volna…! Nincs itthon készpénzem! Hogy fizetem ki? Te jó ég! Hol vagy? Tíz percig fogjuk egymást nézni a férfival a küszöbön? Siess, kérlek! Leteszem, mert már itt áll az ajtó előtt. Siess!
– Pillanat, pillanat! Keresem a kulcsomat…Mindjárt! Ne csengessen, tudom, hogy már itt van. Hova a francba tettem…? Pillanat! – kiabálom ki a vastag ajtón, miközben fel-alá rohangálok a lakásban. – Türelmét kérem! – neki fekszem az ajtónak, és üvöltöm – hallja? Hallja? Hiába dörömbölök…? Uram! Uram? Nincs meg a kulcsom! Várjon! – a kukucskálón át nézek a bozontos szemöldöke közé, ahogy ráhajol mérgesen a bejárati ajtó domborulatára.
– Lili! Magaddal vitted a kulcsomat!!? Nem! Nincs itt! Nézd meg a zsebedben! Nem, én idetettem a polcra! Nem, a tied sincs itt! Mindkettő nálad van…!!??? Óriási! Két oldalról tapadunk az ajtóhoz, mert nem értjük egymást a hapsival. Siess! Nem nyugszom meg! Nekem ciki…! Inkább gyere már!
– Uram! Uram! Hallja, amit mondok? A kislányom 5 perc múlva hazaér, nála van az én kulcsom is. Nem tudom kinyitni az ajtót! Tud várni 5 percet? Igen, de nem számított rá, hogy 20 perc múlva kihozzák…
Sajnálom…Mondom, sajnálom…
– Julika? – veszem fel a szomszédom hívását. – Jó, köszi. Mindjárt átmegyek, de Lili elvitte a kulcsomat véletlenül, közben rendelt magának egy pizzát, azt fél órával előbb kihozták, mint ígérték, és most a futár itt káromkodik az ajtónk előtt. Ja, nem kell megnyugtatnod. Nagy fiú. Csak kibírja…Lili pár perc és itt van. Köszi, aranyos vagy, de nem kell áthoznod a mosott ruhákat! Téged sem tudlak beengedni! Az ablakon…? Dehogy! Ne add be az ablakon. Akkor jogosan várná el a pizzafutár, hogy kimásszak a virágcserepeken át a gangra. Jó, rendben…nyugtasd meg. Köszi.
– Igen…? – veszem fel a telefonomat egy ismeretlen számnak. – A mosógépet? Most??!?? Este? Igaza van, nincs este, csak sötét…Én holnapra számítottam…Itt a ház előtt? Uramisten! A 31es kapucsengőt nyomja! Igen, engedem…
– Julika! – hívom vissza a szomszédasszonyomat enyhén remegő hangon, – meghozták a szállítók az új mosógépünket. Kérlek, tőlük is kérj a nevemben elnézést, ha kirángatták a liftből a gépet, várniuk kell pár percet, hogy be tudjam engedni őket a lakásba..
– Lili, hol vagy? Hol? Nem nyitja ki a buszsofőr az ajtót? Miért nem nyitja ki? – érzem, hogy hisztérikusan kirángatnám a vezetőt legszívesebben a fülkéjéből. – Dugó van? Jó, de inkább ne rohanj! Nézz ki a busz mögül. El ne üssön valami! Már négyen állnak az ajtónk előtt. Hogy ki? A pizzafutár, a mosógépszállítók és a Julika. – kinézek a kulcslyukon – Nem! Már öten állnak! Azt hiszem, a közös képviselő…Honnan tudjam, mit akar…? Azt hiszi, lakógyűlést hívtam össze a tudta nélkül…- kínomban vihogok. Az ajtónk előtt senki sem…A nagy hangzavarban nem értem, mit beszélnek.
– Julika? – hívom a szomszédasszonyomat konzultációra. – Ja, te vagy, Tamás? Bent hagyta a telefonját? Kérlek, menj ki a lift elé, és csillapítsd le az embereket, hogy egy percen belül hazaér a lányom. Várj! Mi ez a csend? Nagyon gyanús! Csak nem elmentek mind…? – kétségbeesve nézek ki a kukucskálón. – Képzeld, ülnek az új mosógépen és a pizzánkat eszik! Mondd meg a futárnak, hogy egészségükre, de már futhat is egy újabb rendeléssel, mert mindenki a vendégem.
– Anita? Nem hívtalak vissza, bocsánat. Ez az ováció…? Nem, nincs nálunk házibuli. Most lépett ki a liftből Lili…Nem jössz át? Óriási a hangulat. Lassan tényleg mindenki ideverődik a házból…Valaki pezsgőt bontott…? Hűha! A szabadulásomat ünnepeljük. Tényleg buli van. Nem érted? Gyere át, mindent elmesélek…Hozz poharakat és sütit!