November óta egyre rosszabb a kedvem, nem alszom jól, eltűnt a derű belőlem, nem írok, nem rajzolok, csak húzom magam át egyik napról a másikra, mert azt ígérted minden kérés és ráhatás nélkül, hogy egyszer eljön a nap, amikor újra szeretni tudsz. Arra kértél még októberben, várjuk meg, amíg összeszeded magad a kimerítő külföldi munkád után, amiben kiégtél, várjunk, amíg megjössz Ázsiából, ahová pihenni mentél, hogy feltöltődj, várjunk, amíg elmúlik a náthád, ami nálad az év végi kimerültség jele, aztán a herpeszed, ami az immunrendszered összeomlását jelzi, aztán a karácsony, mert az családi ünnep, én meg még nem tartozom oda, búcsúztassuk külön az óévet, mert csak…, arra nem is mondtál semmit, ha jobban belegondolok, hogy miért legyen így….
Most azt kéred, várjunk, míg beindul az új év, ismerjük és szokjuk meg a ritmusát, azután várjunk heteket, hónapokat, míg a pszichológussal rendet tesztek a tudatod polcain, ( a lelkeddel is foglalkoztok? – halkan kérdezem, mert csak úgy eszembe jutott ), azután várjunk, mert még tavaly befizettél egy másik külföldi útra, és szerinted a következő dél- afrikai kiküldetésed is hamar el fog telni, mert csak 3 hónap, amiből újra ki kell rántanod majd magad, ahogy ismerlek…, aztán, aztán, aztán…5 évre be vagy táblázva előre.
Szerinted ez így bírható, mert úgyis tudom, mit érzel irántam, és csak a körülményeid nem teszik lehetővé, hogy szenvedéllyel és mélyen viszontszeress.
Amíg te lelkesen és eszelősen a munkádnak élsz, az én életem egyre üresebben tátong a bizonytalanságtól, az örökös várakozástól, az elhidegült lelkedtől, a szeretetlenségtől, a reménytelenségtől. Parlagon hever, kiaknázatlanul, a női valóm.
Mert értem én, hogy gyógyulnod kell, kiszipolyoztak csontig a multik, de közben nagyon ügyesen véded a határaidat, és csakis és kizárólag te irányítod a kapcsolatunkat, rám való tekintet nélkül. Nekem semmi hatásom nem lehet rád, nem hagyod. Tőlem teljesen függetleníted magad, azzal a magyarázattal, hogy ha felkészültél, tudj hozzám kapcsolódni. Hogy tudnál nélkülem rám hangolódni? Nem értem.
De…, persze, hogy értem…Nem kell adnod. Leginkább magadból nem. ( és számtalan alibid van erre…)
Ez egy végtelenül önző magatartás.
Mégis, minden este, reggel várok, de nem tudom, meddig, és eljön-e egyáltalán… hogy újra figyelj rám, hogy fontos legyek, hol és mit csinálok, hogy újra együtt nevessünk, hogy élvezettel fogd meg a fenekem, miközben elhomályosodik a szemed, hogy újra együtt nézzük a csillagokat szeretkezés után, hogy újra együtt számoljuk a perceket, mikor ölelhetsz ismét át.
És itt a csapda. Tudom, megmutattad, átéltük, milyen jó is lehetne…harmóniában együttműködni.
Ezt nem lehet csak úgy egyszerűen elengedni. Fogva tart.
Úgy látom magam, mint akit szeretettel meghívtak vendégségbe, de mégis kint állok a hidegben a takaros kis ház ablaka előtt, ahonnan meleg fények, meghitt hangulat árad, és fogalmam sincs, miért nem engednek be, de megkértek, maradjak még kint az udvaron. Valami történhetett, amíg ide nem értem… Félek az estétől, mert fagyni fog és farkasok is jöhetnek, és a benti ember is tudja ezt, de valami miatt ez már nem érdekli.
Lehet, hogy valaki besurrant közben a hátsó ajtón…? Vagy más tudatállapotban van…?
Te jóég! Egyedül vagyok! Magamat kell mentenem!
Az önvédelem rendje, hogy belássam, elfogadjam, ha életben akarok maradni, tovább kell állnom, és keresnem kell egy olyan helyet, ahol befogadnak és elfogadnak, ahol szeretnek, és megengedik, hogy én is szerethessek. Ahol erő van, biztonság és vágy.
Nekem az a kívánságom az élettől, hogy tartozzak végre valakihez, időtől, munkától, földrajzi távolságtól, pillanatnyi anyagi helyzettől függetlenül, mert ezek éppen nem számítanak egyikünknek sem.
És mivel neked nincs időd, energiád vagy bármid a kapcsolatunkra, de legfőképpen vágyad és akaratod nincs, nekem meg csak az van, elköszönök tőled.
Értékelem, hogy álmaidban, a fantáziád szintjén megpróbáltad.
Kívánom, hogy legyen erőd később a saját életedet élni. Megélni az érzelmeidet. A kötelességeiden kívül. Félelmek nélkül.
Búcsúzom, szia. És csókollak, persze…
Rita
Kommentek