Elkapott a limbóláz.
Krónikus lett.
Minden évben lejjebb és lejjebb kerül a színvonal.
És a keretem.
Az alatt bújok, feszülök át.
Mert megugrani nincs esélyem.
Társadalmilag.
Beszorít az inflálódó pénzem.
(Átvilágítható vagyok.)
Mi a frászt kellene tennem?
Ha az anyag határoz meg engem –
Mit tudok felmutatni…
Az igények nagyok.
Segít a rendszer
Újra gyereknek lennem.
Bízhatok a csodákban.
Semmi másban! nem tudok.
Felnézek az égre,
Fürkészem magában
A horizontot.
Kívánom:
Váltsa fel a fény a sötétséget.
A fejekben.
Mert azt tudom, nélkülem is megtörténne…
A világban.
A föld forog.
Keresem, keresem, mit adhatok.
Áááá, talán a szeretetet…
Abban jó vagyok. (na, na… csak szerényen…)
Ezt teszem a fa alá.
Karácsonykor.
– Ennyivel megúszod? Nem kerül semmibe!
– Azt mondod?
Nem.
Tényleg.
Csak ezzel mindenemet megkapod.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: