Egy életen át kell játszani…

– Fel tudod sorolni az aradi tizenhármakat? – kapom a sokadik, nem tipikusan első randis kérdést, de a sanzon utolsó refrénjét még eldúdolom a zongoristával, hogy időt nyerjek.
Meg is tapsolom.
– Ne meséljek inkább anyámról vagy a munkámról? – fordulok vissza lelkesen saját mentőkérdésemtől, és kínomban pótcselekvésként felhabosítom minden idők legtökéletesebb baileys krémdesszertjét.
– Ne. Sorold!
Már a Watergate – botrány elemzésébe is belebuktam, mint Nixon az elnökségébe, de itthon megnéztem a wikipédiában, még Amerika sem érti a mai napig teljesen, mi is történt. Ezt a nulla pontot azért megóvnám, ha érdekelne, összességében milyen értékelést is kaptam a randi végére egyáltalán.
– Damjanich, Aulich, Vécsey – sorolom a segítő utcaneveket csukott szemmel. – Batthyányt is aznap végezték ki – teszem hozzá okoskán, nyomatékkal, figyel-e…? – Két té, há, ipszilon, ha ez is kérdés lenne később… – kattan át az agyam pimaszba, mert már amúgyis mindegy, nem tudnék egy ilyen férfival együtt élni.
– Ez még csak három volt…- nyitja a tenyerét számolóba kíméletlenül.
Valószínűleg megfojtanám. Most csak szemmel verem.
– Nagy József vagy Sándor, jaaa, Nagysándor József – hebehurgyáskodom zavaromban.
Eddig nem voltak vizsgáztatós rémálmaim, de erre a kutyaszorítós helyzetre, míg élek, emlékezni fogok.
Az is lehet, ezek csak a beugró kérdések…a világnézetem, a múltam, a konyhai tudásom, a gyerekeim száma addig érdektelen és érdemtelen adathalmaz lenne, míg nem szigorlatozom le az egyetemes történelemből.
– Kiss Ernő, Dessewffy Arisztid – lassulok egyre jobban le, – egy hosszú német nevű ember…
– Leiningen- Westerburg Károly – segít ki már a másik keze ujjain mutatva unottan, hogy hétnél tartok.
– Iiigeen – bólintok, – rá gondoltam.
– Mi a véleménye a Brexitről? – fordul hirtelen a szomszéd asztalnál egyedül üldögélő huszonéves nőhöz egy hirtelen ötlettől vezérelve, aki ijedtében magára löttyinti a kávéját.
– Most momentán…- törölgeti zavartan a kávéhabot az öléből, és óvatosan körbenéz, veszi-e valamelyik sarokból egy kamera. – …nincs véleményem.
Bocsánatkérő mosollyal és egy kedves grimasszal próbálok elhatárolódni az udvariatlan viselkedésért, és cserében én is kapok egy szánakozó tekintetet tőle.

“Kicsit szomorkás a hangulatom máma,
Kicsit belém szállt a boldogtalanság” – hallom a zongorista rám hangolódó dalát a háttérből.
– A Brexitről kérdezett? – fordul felénk élénken a másik oldalról egy hozzánk hasonló korú férfi, és akkurátusan összehajtogatja az újságját, hogy maximálisan a témának és a partneremnek szentelje magát.

“Kicsit úgy érzem magam, mint egy durcás kisgyerek
Kinek elvették a játékát” – szól a dal egyenesen nekem.
– Én azt olvastam, ez nem egészen így van…- kapcsolódnék a valóban élvezetes, új nézőpontot, gondolatokat felsorakoztató beszélgetésükhöz cirka tíz perc múlva, de az én hobbi történészem felém se fordulva, csak legyint egyet:
– Ne foglalkozzon vele! Ez egy orosz nő. Még azt sem érti, amit mond, nemhogy amit olvas…
Egy másodpercnek azért el kell telnie, hogy felfogjam ennek az odavetett mondatnak a pontos üzenetét.
Felnevetek.
Végre a saját pályámon játszhatok…
– Drágám, a számládat ma te állod – állok fel az asztaltól kicsit affektáló stílusban. – Indul a magángépem Szocsiba. Küldd el a címedet, hová szórassam el a nálam hagyott cuccaidat.
Uraim, örültem…
Dehogy szomorú ez a vasárnap…, fordulok vissza a zongoristához, és egy nagyobb címletű bankjegyet teszek a zongora tetejére, megköszönve a színvonalas szórakoztatását.
A pincér utánam fut kinyitni előttem a kávézó ajtaját:
– Legyen máskor is szerencsénk, asszonyom – hajol a földig.
Pár lépés, amíg láthatnak az ablakból…, aztán összeomolhatok.
De nem. Inkább vonulok. Végig a körúton. Ahogy a tánciskolában tanultam. Medence behúz, mellkas kiemel, áll fel, titokzatos fél mosoly. Úgy látom, ötöst kapok a férfiaktól a díva alakításomra…, többen utánam fordulnak.
Jót tesz ez az önérzetemnek mára.

“ Ezt egy életen át kell játszani…és még azon is túl…” – dúdolom a konyhában, és elmosogatom a gyerekeim szobáiból kihozott szennyes edényeket veszekedés nélkül.
Elégedett vagyok.

Az aradi vértanúk névsora: Knezic Károly, Nagysándor József, Damjanich János, Aulich Lajos, Lahner György, Poeltenberg Ernő, Leiningen- Westerburg Károly, Török Ignác, Vécsey Károly, Kiss Ernő, Schweidel József, Dessewffy Arisztid, Lázár Vilmos.
Tisztelettel adózom nagyságuk előtt.