– Ki hagyta nyitva ezt? – képed el az irodába lépve Niki, és a kezében lévő recepteket kissé összegyűrve becsapja az ablakot. – Meg lehet itt fagyni – borzong a tavaszi téltől, és nyomatékosan az álláig húzza fel a polárköpenye cipzárját.
– Lányok, nem fulladtok meg a levegőtlenségtől? – pihákol Erzsike az utcáról bejőve a felmosóvödrével. – Inkább kimegyek lemosni a patika másik utcafronti ablakait is, mert itt elájulok. Egyszerűen levegőt nem lehet itt kapni – és fújtatós zsörtölődéssel cipeli ki a tiszta vízzel teli vödröt.
– Valaki levette a fűtést? – nézünk össze gyanakodva Nikivel, akivel hasonló a hőigényünk az alkatunkból adódóan. Ha hűvös van fázunk, ha meleg van, izzadunk – értünk egyet, és legalább találunk még egy hasonlóan működő embert a saját termikus komfortunkhoz. – Már felvettem a nadrágom alá egy harisnyát is, úgy fázom.
– De jó hideg a kezed – kap utánam Szilvi, és becsúsztatja a vállára a meggémberedett végtagomat. – Hagyd rajta egy kicsit, olyan jólesik a bedurrant izmaimnak.
Fülig érő mosollyal, csukott szemmel állunk egymással szemben mindkettőnk teljes megelégedésére. A kiadóban várakozó emberek gyanakodva pislognak be a laborba, talán ebben a gyógyszertárban kézrátételes gyógyítás is folyik, másodállásban, főmunkaidőben. Pedig csak szimbiózisba kerültünk. Lassan visszatér a vérkeringés a kezembe.
– Képzeld, tényleg levette valaki a fűtést – tér vissza Niki rosszallóan. – Biztos valamelyik klimaxos, hőháztartás zavaros kolléganőnk volt. Ne félj, rájuk durrantottam a cirkót…
– Te, ez még nekem is túlzásnak tűnik – mutat az angol fiatalokra Szilvi, akik strandpapucsban, pólóban állnak sorba savlekötőért, de mögöttük szorosan összebújva vacognak sálakkal, takarókkal bebugyolált vietnámi veteránok, hogy én is megnyugodjak, vannak még nálam is fázósabb lények ezen a kerek földön.
– Egyszer azt olvastam, hogy mindenki másképp képzeli el a Mennyország optimális hőmérsékletét. Még ott is tekergetnénk a napot, hogy jobban süssön vagy nyugodjon már le…, a Jóisten sem tudná, kinek kedvezzen… – képzelem el a paradicsomi miliőt.
– Még hogy az oroszlán a báránnyal barátkozna…, már ezen összevesznénk. Ott a pokol! Nem lenne kedvünk vitatkozni. Egyformán főnénk a saját levünkben. Punktum. – éli bele magát Szilvi a kollektív büntetésbe.
– Engem azzal büntetne Belzebúb igazán, ha egy üst jégkásában kellene ülnöm. De ezt nem árulnám el neki soha. Rotyogjak csak a jó melegben…- mosolygok az elmés csínyemen, és a forró nyarat várom rendületlenül egy plusz köpenyben.