– Meghalt a mérnök úr! A Viagra vitte el – szól be a patikába Lajos, aki több ékszert hord magán, mint egy hindu menyasszony. Szigorúan aranyból. Nem tehet róla, ez a szenvedélye.
– Meghalt a Kemecsei? – próbálom döbbenten beazonosítani, ugyanarról az emberről beszélünk-e.
– Meg – támaszkodik rá a Camping bicajára, hogy kényelemben számoljon be a történtekről a nyitott patika ajtón keresztül, ha már bekaptam a sztori-horgát.
– Tegnap még itt ült a széken…- idézem fel az idős szoknyapecér szétterpesztett testtartását, ahogy fel sem állva, két botját maga mellé támasztva, erőteljes hangon adja le a kívánságlistáját, jól értsem a pontos utasításait: – veszek egy krémet, tudja melyiket…, igen, adjon egy cukorkát, azt amelyiket szoktam…, igen, igen, azt…, tegyen hozzá egy fájdalomcsillapítót, amit a múltkor vettem…, ne mondja, hogy nem emlékszik, melyik volt…, nem, nem, zöld dobozban van és azt hiszem M-mel kezdődik…, jó, akkor Á-val, de zöld is van a dobozán, rakjon még oda egy orrkenőcsöt is…, ne azt! , mentolos legyen, jól van, drágám, mennyit fizetek?…, jöjjön ide a kártyámért…, a PIN kód: 3578, jó…, köszönöm drágám, nyissa ki ezt a dobozt…, hozzon egy pohár vizet, hogy be tudjam venni a gyógyszert, úúúú, de fáj a lábam, és üssön még be egy zacskó cukrot, de azt a készpénzemből fizetem, ha van még annyim…, az ezrest vegye el…, úgy…, nézze meg az unokámat ezen a képen, összehozhatnánk a maga lányaival…, olyan szépek lennének így együtt…
– Velem hívatta a kurváját – szakítja félbe Kemecsei hangját, és csap a mellére Lajos, elfelejtkezve a vastag aranyláncairól.
– Most kapott csípőprotézist…- sietek a bejárati ajtóhoz, legalább ne hallja az egész utca Lajos lelkes beszámolóját a köztiszteletnek örvendő mérnök úr kevésbé publikus magánéletéről.
– És akkor mi van? – rázza a duplasoros arany fülbevalókat a fejével. – Ez egy férfiembert nem akadályoz semmiben – magasodik fölém gúnyosan egy méter kilencvenes IQ-jával. – Ugye, életem…- vár visszaigazolást a saját férfiasságáról is egyben együgyű élettársától, aki most érte csak utol lihegve, futólépésben.
– Higgye meg! Ahogy a Lajos mondja, úgy volt – inna több liter műanyagkannás bort méreg helyett Valika erre az igazságra. – Nem tehetünk semmiről! Nem mi öltük meg! A családja. Nem törődtek vele. Mi hordtunk neki fel mindent, mi vásároltunk be. Csúnya látvány volt, ahogy…
– Jó, jó -csitítgatom Valikát, mielőtt még egy pert zúdítana a nyakába rágalmazásért vagy közszeméremsértésért, nem beszélve az én emlékeimről…
– A Viagra vitte el! A mentősök is megmondták. Minek szólsz te bele mindenbe…? – üti hátba kedvesen élettársát a pecsétgyűrűivel.
– De kiadott neki Viagrát? Gyenge volt a szíve! – keseredek el teljes emberi magányomban.
– Hát, Én! Nem hagyhattam, hogy csődöt mondjon…! Mekkora szégyen lett volna…
– Na, de…
– Nőt akart, nőt kapott, szép halála volt – ül fel a Camping bicajára Lajos, mint egy öszvérre, és Valika, hű szolgája, futva követi hazáig.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: