– Nézzétek, mennyi rendőr! – lesz figyelmes Niki a patika előtt felsorakozó rendfenntartókra. – Egyre többen jönnek… – közvetíti az utcai eseményeket értetlenkedve.
– Biztos újabb tüntetés – legyintek a belváros szokásos péntek délutáni programját ismerve, mi van ebben feltűnő…?
– Nem, nem…, ez valami más lesz…, szalagokat húznak keresztbe az utcán. Lezárják.
Kilépek a patika elé, hátha valami információ morzsát hintenek felém a marcona férfiak, ha már körbe kordonoznak minket:
– Nem magyarázkodunk! – dörrenti az adóvevőn kapott parancsot tovább a körülötte szorgoskodó fekete egyenruhásoknak egy bajszára felettébb büszke akárki, éppen a patika előtti kereszteződésben. – Forduljon mindenki vissza vagy kerüljön!
– Tűzszerészeket várnak! – futok rémülten vissza az irodába az eligazítás fültanújaként. – Az Arany Jánosnál van feltúrva minden, ott találhattak egy bombát? De akkor miért előttünk kezdik a kiürítést? – morfondírozok hangosan. – Tegnap a Vörösmarty téren találtak egyet…
A lezárást kitolják a következő utca sarkokig, a patika előtt megállítják a kanyarodó buszt, mindenkit leszállítanak, és csak a Duna felé engedik el az utasokat. Az üres buszt elterelik.
– Mi folyik itt? Menjetek haza, míg mehettek – unszolom a már kabátban topogó délelőtti műszakosokat.
Döbbent nevetéssel fogadják az ölelésemet.
– Reméljük, még látjuk egymást..
– Igyekezzenek – integetnek nekik ötven méterről a rendőrök, ahogy kilépnek az utcára.
Violával riadtan nézünk össze. Fogalmunk sincs mi vár ránk…Ketten maradtunk.
– A Hungaropharmától hívtak, hogy nem engedték be a szállítót, csak holnap hozzák ki újra a gyógyszereket – referál Viola kicsit megszeppenve.
Putyin látogatását idézi a környék, halálos csend van, de most biciklijüket toló ügynökök sem sétálgatnak az utcán össze nem illő szerelmespárokkal összekacsintva.
– Azonnal menjen be! – üvölt Violára a nagybajúszú ember a másik oldali utca sarkáról, amikor kikukucskál az ajtón félelmében.
– Ritu! Ezek itt hagytak minket. Azt sem tudjuk, mi van…
– Nézd! Az a férfi lehet a tűzszerész. Most öltözik fel a rendőrautók mellett – kémleljük az irodai ablakból a nyílt utcát.
– Ez felénk jön! – sikítunk egyszerre.
Lassan, kimérten közeledik a tűzszerész a szkafanderében, de semmit nem látunk, ami nem férne bele az utcaképbe, és veszélyesnek ítélnénk. Még jó, hogy nem szól a Terminátor aláfestő zenéje, mert akkor be is tojnánk.
– Sehol senki, csak a tűzszerész és mi! De hova jön?
– A két autó között lehet valami! Odanézett!
– Ezek barmok!
– Húsz méter sem lehet közöttünk!
– Mit húz ki? Valamit húz egy dróton!
– Viola, fussunk hátra a laborba, ha robban, szétvág minket az üvegablak, meg a repesz!
– Ezek barmok! – hajtogatja Viola, míg befutunk menedékbe. – Nem szólnak nekünk semmit, de itt hagynak minket tizenötméterre egy veszélyes valamitől. Úristen! Minden utca üres. Száz méterre lehetnek a rendőrök tőlünk. Ezek barmok.
A százhetven éve épült salétromos épület megvéd-e bennünket bármekkora robbanástól? Nem kellett volna minket is evakuálni?
– Legfeljebb sűrű bocsánatkéréseket olvasnak fel a tévében, mi leszünk a sikeres feladatmegoldás hibaszázaléka.
A kiváncsiság mégis hajt minket. Mint a szurikáták az üregük bejáratánál, nyújtogatjuk a nyakunkat az irodai ablakok felé.
Az út közepén egy hátizsák fekszik, a tűzszerész mindent kiszórt belőle, éppen otthagyja a halmot magára:
– Levideózom, mi történik, legfeljebb elkobozzák a felvételeket – bátorodom fel, de még mindig félelmetes csend honol mindenütt.
– Egy kutya, egy kutya! Ott, ott! – veszi a telefonom Viola izgatott kiabálását.
Megnyugtató, hogy a kutyás rendőr már nem holdjáró szkafanderben tart felénk. Átvizsgáltatja az egész kupacot a kutyával, de még nem ér hozzá. Ehhez egy civil ruhás férfi jön később, gumikesztyűs kezével egyenként kiszellőzteti a betonon fekvő férfi ruhaneműket: egy piros nadrág, fehér póló, zacskók, ki tudja mik…
Kidobja az utcai szemetesbe a kesztyűjét, és int, az akciónak vége.
Részükről ennyi volt.
Beengedik az operatőröket, riportereket az utcára, első kézből tájékoztathassák az embereket a semmiről, egy férfi elhagyott hátizsákjáról.
A nagybajúszú akárki feloldja a utcazárlatokat, fellélegzik mindenki.
Mi is.
Az életünk nem rajtuk múlt…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: