– Képzeljék, most pengettek ki Gusztávnak százezret a lottózóban. Ha nem a saját szememmel látom, nem hiszem el – hírvivőzik egy környékbeli haverja. – Mindig dicsekszik a nyereményeivel, de eddig azt gondoltam, csak a szája jár.
– Rita a sporttársa – avatja be Szilvi lelkendezve a kapcsolatunkba. – Majd gratulálunk neki, ha bejön a gyógyszertárba.
– Ne szólj neki, kíváncsi vagyok, beavat-e az örömébe…- teszem magam előtt is próbára egy hazárdőr baráti nyíltságát.
– Jó estét, helló – nyújt át két receptet halálosan unottan nem egészen egy óra múlva Guszti bá.
– Szia, milyen napod volt? – segítek az öregnek az élmény felkeltésében.
– Semmi. A szokásos.
– Miért vagy ennyire életunt? – igazolom vissza, mennyire jól játssza a szerepét.
– Minek örüljek? Eseménytelen a nyugdíjas élet.
Érzem, ahogy malteros vödrökkel hordom, spaklival húzom magam köré a bizalmatlanság kemény és lebonthatatlan falát. Csak úgy fröcsög a malter, pár perc és örökre megköt…
– Na, szevasztok kislányok, pénteken hozom a szelvényeket.
– Nem lottózom veled többet – vallok színt péntek este a papírhalom felett.
A valódi okot nem mondhatom meg, feszengek.
– Nem szánok rá több pénzt – választom a támadhatatlan verziót a meghökkenésére.
– Hát, jó…., akkor is töltsd ki ezeket, kérlek. Nekem. De ezért már csak szaloncukor jár…
Mennyit ér a betyárbecsület? Hétvégén kiderül. Akár két és fél milliárdot is…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: