– Egy gyógyszerésznek nem illik tüsszentenie – néz rám egy német nevelőnő szemrehányó szigorával egy idős, kalapos hölgy, miután felbukkanok az egykeresztes szerek mögül maszkként rányomva az arcomra a papírzsebkendőt.
Mérhetetlenül rosszul esik a megjegyzése. Amúgyis elesettnek, összetörtnek érzem magam, ahogy a lappangó vírus percről percre érezhetően erőre kap az orrnyálkahártyámon, és a szúrós csikizéstől könnybe lábad a szemem, a belső feszültségtől meg egyenesen fel tudnék robbanni.
“- Doktor Úr, a maga szíve sose fáj…?” – klasszikusa jut eszembe vigasztalódásképpen. Egy hivatás mögött is lehet keresni az embert, ha még nem is a kardiovaszkuláris rendszer állapotáról érdeklődik a sanzon énekesnője…
– Úgy érzem, túlhajtottam magam az elmúlt hetekben – diagnosztizálom egy meleg tea mellett a fertőzésem okát a kolléganőimnek ebédszünetben.
A járvány önmagában nem magyarázat a mi életünkben, naponta két-háromszáz ember is megfordul a patikában, akiknek nagy része cseppfertőzéssel terjedő nyavalyától szenved.
Felállítom a Baradlai- szabályt, ( úgy látszik, tényleg tombol bennem egy rhinovírus), aminek a pontos definícióján még dolgoznom kell egy újabb nátha delíriuma alatt, de azt már most kijelenthetem felelősségem teljes tudatában: Minél betegebb egy ember, annál közelebb hajol a gyógyszerészéhez, hogy az intimitást megteremtse a bizalmasan kezelendő kórképéhez.
Hányszor hányt reggel óta, milyen színű, állagú a hasmenése, az orrváladéka, a köpete, de ha szemérmesen el is hallgatja a tünetegyüttesek leírását, akkor is megértő közelségre vágyik. Minél anyátlanabb, annál közelebbre.
– Emlékeztek? – tör ki belőlem a nátha mellett a sztorizgatás is – Pár évvel ezelőtt a H1N1 őrületében, amikor a félvilág pánikrohamot kapott a média hergelése miatt, mit kellett kiállnom?
– Mi még nem itt dolgoztunk – sajnáltatják magukat Violáék.
– Örülj neki, szörnyű volt! Akkor éltem át először, hogy tényleg nincsenek távolságok. Ülsz az esti híradó előtt, hallgatod a rémhíreket távoli tájakon zajló járványokról, és azzal a gondolattal fekszel le, hogy több ezer kilométer választ el Mexicótól, hagyjanak békén, és nem is sejted, hogy másnap reggel az első patikába tévedt magas, kifejezetten csinos nő azzal állít eléd, hogy
– Jó reggelt kívánok, hajnalban érkeztem Spanyolországból, ahová átterjedt a madárinfluenza, és a
szomszéd utcában két fiatalember már meg is halt, akiket jól ismertem.
Picit kiegyenesedett, hagyjon időt átélnem a helyzet komolyságát, majd egészen az arcomba
lehelte:
– Szerintem, megkaptam a kórt.
– Miből gondolja? – fagyott meg a lelkem is.
– Folyik az orrom, rossz a közérzetem, mintha már hőemelkedésem is lenne…- és puhán rátette a
homlokára a kezemet lázmérő gyanánt.
Szikrázott az ujjam vége, de nem az elektromosságtól, hanem a felháborodástól.
– Na, most azonnal üljön be az autójába – söpörtem le a kezét az enyémről hátra ugorva, – a László
Kórház fertőzőosztályáig meg se álljon – hallottam a rekedtesen elcsukló hangomat a felpörgött
szívverésemen át. – Próbáljon minél kevesebb emberrel érintkezni addig is! Hozok egy pár
szájmaszkot, legyen szíves, használja! – tettem még egy óvintézkedő gesztust az emberiség
megmentéséért, ha már nekem is meg kell halnom. – Vigye, vigye, ingyen van…!
Gyorsan befutottam a laborba, és legszívesebben az összes fertőtlenítőszert a számba, orromba,
fülembe folyattam volna, mint a rajzfilmben Tom, amikor pánikba esett Jerry kiütéseitől.
Leültem a hátsó raktárba egy homeopátiás bogyót elszopogatni, gondolatban már végrendelkeztem,
aztán pár perc múlva jöttem rá, hogy nem az orrfolyás az influenza elsődleges tünete…
– De minek jött ide? – teszi fel az egyetlen evidens kérdést Viola.
– Telefonon is kérhetett volna tanácsot, de így hatásosabbnak érezhette a bejelentését. Körbejárhatta a ringet bikiniben…Vannak ilyenek…- mélázunk a mindennapjainkon.
– Én azt utálom a legjobban, amikor végig nyálazzák az összes receptjüket egyenként, aztán úgy adják oda, hogy még érzem is a nedvességet a papíron – fintorog Szilvi.
– Milyen erős immunrendszerünk van…! – bátorítgatjuk egymást kifelé a kiadóba.
Hazafelé veszek egy darab gyömbért, citrusféléket, van otthon mézem, gyógyteáim, és neki állok, mint vajákos Biri, gyógyítani magam.
Figyeljétek meg, hétfőre kutyabajom sem lesz…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: