Reklamáció

–   Visszahoztam maguknak – csapja le elém a reumakrémünket egy ötvenes hölgy láthatóan felhevült lelkiállapotban.

  –   Mi a baj vele? – kérdezem kedves érdeklődéssel.

Éppen egy meditációs tanfolyamon töltöttem a hétvégémet, szeretet és béke lakozik a lelkemben. Úgy látom, már az első betegnél lehetőséget is kapok a gyakorlásra, hogy maradjak a saját középpontomban, a jelenben. Elismerően bólintok az Univerzum humorérzéke előtt.

    – Az, hogy ez nem az – foglalja össze választékosan a probléma mibenlétét.

    – Akkor ez mi? – hangolódom rá a hölgy tömörítő stílusára.

    – Nem az, ami – ütögeti felháborodottan a tárám széléhez.

A belőlem áradó határtalan nyugalom még feszültebbé teszi, nem feltételezi, hogy valóban meg szeretném érteni a gondját.

További ingerlés helyett úgy döntök, magam tárom fel a hisztéria okát, és megvizsgálom kívül- belül a tégelyt. Szagra, állagra nem találok kivetnivalót a krémben, 1 hete készítettük, jövő januári lejárattal. 8 éve laborálom heti szinten húszasával a szakrendelő főorvosa által előírt receptúra alapján.

   –   Asszonyom, ez a krém megfelel a címkén feltüntetett készítménynek – avatom be a kvalitatív vizsgálatom gyors eredményébe.

   –  A masszőröm szerint ez nem az – segít analizálni a beltartalmat.

Lelassult állapotomban is felfogom, valami látványos intézkedésbe kell kezdenem, ha nem akarom, hogy a fejemhez vágja.

Délelőttös kolléganőimtől várok szakmai útmutatást a laborban, de ők sem tudnak a segítségemre lenni az együttérzésük biztosításán kívül. A menet az enyém.

   –  Mi a kifogása a masszőrjének ? – teszem fel újra kíváncsian a kérdést.

   –  Nem érti?  Rákente a nyakamra és azt mondta, ez nem az a készítmény.Megmutatta a sajátját, és tényleg más volt a kettő.

    – Értem. Úgy tudom, ezt az előiratot csak mi készítjük széles e világon, mert nekünk van hozzá alapanyagunk. Én, a szakember – hangsúlyozom ki magamra mutatva, – aki készítem, azt mondom, nincsen ezzel semmi baj.

   –  Akkor miért nem hatott, mint máskor? – von kérdőre. – Azt vagyok csak hajlandó kifizetni, amit a masszőröm kivett belőle, a többi pénzt kérem vissza. – Sterilen dolgozik – teszi hozzá sietve.

Ez a gondolkodásmód készül kibillenteni a gondosan felépített békés egyensúlyomból,  amikor rátéved a szemem a blokkra.

   – Hölgyem, számoljunk csak vissza az időben. 20 perce vette meg ezt a krémet. Elvitte a kezelésre, levetkőzött, felkenték a hátára, bemasszírozták, megbeszélték, hogy ez nem jó krém, felöltözött és visszahozta. Ha jól érzékelem, legalább 5 perce foglalkozom a reklamációjával.

Hatásszünetet tartva várom a magyarázatát. 

   –  Jelenteni fogom magukat a főorvos úrnak – támad vissza csípőből a kezével fenyegetőzve.

   –  Jó ötletnek tartom. Mi is meg fogjuk vele beszélni – biztosítom a patika lépéséről, és visszateszem a keze ügyébe jogos tulajdonát.

   –  Látjuk még egymást, ne féljen – kapja el a tégelyt és dühösen kiviharzik a gyógyszertárból.

Pár másodpercem van megfigyelni belső világomat, míg a következő beteg ideér hozzám. Szívműködés rendben, gyomorszáj laza, arcszín a naptól élénk, hangszálak normál rezgésben :

   – Csókolom Horváth néni, miben segíthetek?

   – Vegye vissza ezt a C vitamint, mert allergiás vagyok rá!

A világ kimozdul négy sarkából, ahogy a gyűrött dobozt a kezembe veszem. Játsszanak velem…? 

   –   Azt olvastam a benne lévő papíron, ne szedje, aki allergiás. Adjon valami olcsóbbat. – szólja el magát a néni.

   –  Mire tetszik allergiásnak lenni? – puhatolózom a megoldás felé.

    – Nem tetszik, de a műanyagra és a kint lévő levegőre – sorolja gyanútlanul rekedtes hangján.

    – Akkor azt kell elkerülni – válaszolom, remélve, nem vette észre a szemtelenségemet. – C vitamint lehet szedni, sőt ajánlatos is – nyugtatgatom.

    -. Adjon mást helyette, valami olcsóbbat, amire nincs ráírva az allergia – lavírozik a valódi szándék és a megalapozottnak hitt kifogás között.

   –  Ne tessék haragudni Horváth néni, én ezt a gyógyszert nem vehetem vissza. Ezt a megcincált dobozt nem adhatom már oda másnak. – fordítom le a jogszabályt érthető formára.

Többször átbeszéljük még az összefüggéseket, de meggyőzni egymást nem tudjuk. Sajnálom, hogy ellenségének hisz, de nem oldhatom meg a baját…Porszem került a lelkembe,elcsendesedve nézem, ahogy kibotorkál a patikából.

   –  Jó napot kívánok – lendül elém egy fiatalember széles mosollyal. – Tegnap este megkért a feleségem, hogy hazafelé vegyek neki lázmérőt, de ő is bement egy másik patikába, és ő is vett. Kérem vissza a pénzt, mert nincs szükségünk kettőre.

Nagy levegőt veszek, behunyom a szemem egy pillanatra, és érzékelem, ahogy a stresszhormonjaim elöntik az egész testemet.

Bukásra állok – veszem tudomásul és belevetem magam egy újabb parttalan vitába.