A rém

  – Gyógyszertár? – A főnökasszonnyal akarok beszélni, ha lehet… – hallom Huber néni jól ismert szenvedéstől el-elcsukló hangját.

  – Sajnos, csak délután lesz bent – felelem óvatosan, mert tapasztalataim szerint én is bőven elég leszek a feladathoz, de így nagyobb nyomatékot adhat a hívásának a szemünkben.

Vontatottan keresi a szavakat, érződik rajta minden szó keservesen nehezére esik.

Hamar megértem, egy gondozónőt küld le hozzánk a patikába egy listával, amit leszünk szívesek összeállítani addig.

– Rendben, teljesíthető – nyugtatom meg, miután tételesen átbeszéltette velem az árakat is.

Meglepődve látom csontsovány műbőrkabátos alakját feltűnni a patika bejáratában pár órával később.

Egy letűnt korszak személyzetis karakterét hordozza magán, bár tudom, állami nagyberuházások kivitelezője volt hajdanán. Mosolyogni még egyikünk sem látta, komolyság vagy mérhetetlen fájdalom ül ki az arcára, ha belép a gyógyszertárba.

Rendkívül lassan, koncentráltan halad a másfél méterre álló székekhez. Minden lépésén látszik, emberfeletti erőre van szüksége ahhoz, hogy el is érjen odáig. Sűrű szisszenések és sóhajok között huppan le, ami az arckifejezését látva, nem hoz enyhülést.

Újabb kihívás elé néz, amikor sorra kerül, hiszen el kell jutnia hozzám.Határozottan visszautasítja egy fiatalember segítő szándékát, és apró, billentős mozdulatokkal, lendületből próbál meg felállni. A levegőbe kap,amikor elveszíti egy pillanatra az egyensúlyát, majd irányba igazítja az egész testét. Meg-meginog, ahogy összeszorított fogakkal közeledik felém.

  Mi lehet a baj?- tűnődöm, amíg türelmesen várok rá. – Elsődleges célja a szánalom keltés lehet, amit valószínűleg az arányérzéke csap agyon – elemezgetem a látottakat. Túl sok a szisszenés. a sűrű megmagyarázhatatlan pislogás, a fizika szabályait meghazudtoló mozdulatsor, ekkora fájdalomküszöbe senkinek sincs.

Az akarat diadala, ismerhetnénk el,amikor végre megkapaszkodik a 150 éves afrikai topolya tára szélében.

 – Kedves gyógyszerésznő, – mondja fájdalomtól remegő hangon – el sem tudja képzelni, mi történt.

Valóban el sem tudom képzelni.

 – A gondozónő, akit elküldtem magukhoz, egy másik patikába ment – hangja most a felháborodástól csuklik el, és az árulkodó blokkszalagot elém teszi.

 – Mi ezzel gond, Huber néni? Valószínűleg arra volt dolga.

 – Ehhh – csap a levegőbe indulatosan. – De én arra kértem, gyógyszerésznő – emeli fel a hangját, – hogy idejöjjön. Miért nem lehet ezt betartani?

Keserű dühöt látok most az arcán, a pénztárszalagot többször odavágja az asztalomra.

 – Megkapta így is, amit szeretett volna. Ez a lényeg – zárom le a történetet a magam részéről.

Csalódottan veszi tudomásul, nincs kinek panaszkodnia.

 – Na, mindegy, ha már eljöttem magukhoz ezért, adjon legyen szíves egy üveg Ferenc József keserűvizet.

Hetvenesévekbeli cekkeréből előkotorja kézzel varrt műbőrtárcáját, és teljes bizalma jeleként megkér, vegyem ki az árát.Kihasználva a holtidőt, tesz egy- két elvágódásos beijesztést, de higgadt maradok.

 – Gyógyszerésznő – sírja el magát váratlanul – ez már nem élet. Próbál kisajtolni egy könnycseppet a szeméből – Csak arra kérem az Istent, minél előbb vegyen el.

Az ajtóban egy idegen férfi engedi ki, aki megbabonázva néz utána.

 – Ez a RÉM ! – Láthatóan nehezen szabadul a látomástól.

 – Ez a nő maga a Sátán – kontráz rá meggyőződéssel. – Még soha nem láttam ilyen közelről – borzong meg.

Elnézően mosolygok a kivetkőzött idős férfi jellemzésén, túlzásnak érzem még én is.

 – Nem hallotta még űvőlteni! Nyáron nem tudunk nyitott ablaknál aludni, mert egész éjjel torkaszakadtából szidja az istent. Ordenáré módon káromkodik, föl-alá rohangál a szemközti lakásban. Az öklét rázza annak, aki szólni mer.

Most hiszem csak el azt a városi pletykát, hogy egy apartmant fizettek neki az idősotthon renoválása alatt a szomszéd öt csillagos szállodában, hogy hagyja békén a kivitelezőket. Volt vircsaft…

Ujjaimmal keresztet mutatok nevetve az ajtó felé, mint egy profi ördögűző, de a férfi nem veszi a lapot. Feldúltan elköszön.

A délutáni szállító éles csengetésére szaladok hátra, hogy beengedjem, és amíg pakol, kinézek az utcára.

Egy sovány, műbőrkabátos alak cikázva fut át az autók között, mint egy nyúl, és öklét rázza épp a rádudáló sofőr felé, hogy egy zergeugrással el is tűnjön az öregotthon irányába.