Harmadik negyed

Csontritkulás

– Kérek egy fél kiló kálciumot – hadarja el sietve egy hozzánk járó középkorú férfi, és már menne is tovább.
Megakasztom a lendületében, mert értetlenkedem.
– Mi van ezen csodálkozni való? – dobol idegesen a bútorzaton. – Fél kilót kérek és kész.
Nem érti, mit nem értek.
– Madárnak lesz – árulja el zavartan. Érződik rajta, nem volt
szándékában megosztani velem ezt az információt, szabadulni akar.
Eddig csak szakmai szempontokból közelítettem a lehetetlen kéréshez, mert nem adhatunk ki alapanyagot, de már magánemberként is érdekel, miért akar valaki ekkora mennyiségű kálciumot venni egy madárnak és mire.
– Nem akarom, hogy csontritkulása legyen – feleli kényszeredetten.
– Nem éri elég nap? – teszek fel egy újabb idegesítő kérdést.
– Ez egy sólyom, akit fióka kora óta nevelgetek – magyarázza
szájbarágósan – de elutazunk nyaralni, és félek , addig csontritkulása lesz.
– Fél évre mennek? – kérdezem hülyén.
– Nem – kíván már a francba.- Két hétre, de addig anyósomra bízzuk a madarat.
Próbálom magamban megfejteni, hogy ne haragítsam jobban magamra, mert nem vagyok állatorvos, de egy orbitális griffmadár egy évi kálcium szükséglete és az anyós gondoskodó jelenléte között mi a szoros összefüggés.  Nem látom szegény mama negatív szerepét a fiatal madár jövőjének tönkretételében. Élettani folyamatokat futtatok le gyors ütemben az agyamban. – Foszfátos vízzel akarná suttyomban itatni, míg kedvenc veje végre elhagyta otthonát? –
gyártom pillanatok alatt a fondorlatot.
– Miért kellene ettől félni? – akarok mégiscsak a végére járni.
Két kezével megtámasztja a pultot, mint amikor a futók edzés után megállnak nyújtani, és indulatosan szakad ki belőle az elfogadhatatlan lényeg:
– Sajnálja az egereket,! Az isten szerelméért sem adná oda  Nusikának.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!