Dadogós

   – Mee. Mee – meenyibe keke -kerül a pepe pepeeeponen? – kérdezi csípőből egy idősödő úr köszönés helyett.
   – Aa az rerereen…sok. – vágja rá a véleményét elfogultan. Bajusza két szárát összeérinti a szája alatt, csücsörítve, csukott szemmel gondolkodik koncentráltan.
   – Háháány milimili miligramm a haha hahatóanyaga? – érdeklődik tovább.
   – 300 mg – válaszolom készségesen.
Ez az információ további fejtörést okoz. Gondterhelten harapdálja a szája szélét, hol le, hol felfelé néz töprengve.
Lélekben van időm felkészülni egy újabb tesztelő kérdésre. Már kapom is:
   – Ee. Eeegy dobozban – kis hatásszünetet tartva, összeráncolt
homlokkal komolyan néz a semmibe – hááány kaka,hány kaka
kaapszula van?
   – 100 – felelem egyszerűen.
   – Hmm – hmm – dünnyög a bajszába piciket bólogatva, szemét le sem véve egy pontról.
Most már együtt állunk tanácstalanul egymással szemben, egyikünk sem tudja, milyen adatot lehetne még megkérdezni erről az egyszerű készítményről. Az ötlet a tarkóvakarástól pattanhatott ki.
– Meeme meennnyi tökmagot keke kell ennem egy nap ekkkkora mennyiséghez?
Hihetetlen empátiával veszem át a férfi viselkedési sémáit. Hol le, hol felfelé nézek, szemöldököm szélét egyengetem a körmömmel, heves viszkető rohamaimat enyhítem a fejem búbján és a fülem mögött. A figyelmes kivül állók két elme összecsapásának lehetnek szemtanúi.
– Fogalmam sincs – vallom be a fülcimpám huzogatása közben.
Mentőövként forgatom magam előtt a papírdobozt, homlokomon egy apró pattanást találva mereven nézek az energiatáblázat sorai közé. A gyógyszerkönyv vagy a gyártó a megmondhatója? – teszem fel magamnak ezt a népmesei kérdést.

   – Kuku. Kukuuutyaütő szakember mind – legyint lemondóan, és köszönés nélkül el is hagyja a patikát.
   – Tete – tessék..- fordulok zavartan a következő beteg felé, és
szakmai minőségemben porig alázva várom a következő megsemmisítő keresztkérdést.