A patika csendjébe egy régen hallott monoton dünnyögés keveredik. Lindával egyszerre kapjuk fel a fejünket. Örömmel látjuk Zümi bácsi szalmakalapos, kötött mellénykés alakját a székeknél.
– Úgy látszik, mégis él. – nyugtázzuk a tényt, és élvezzük a folytonos zümmögéssel társuló jelenlétét.
– Kisasszon! Kisasszonkám! – jelentkezik kedvesen, de türelmetlenül a betegek feje fölött Lindánál.
– Tessék várni, míg kiszolgálom a többi beteget – próbálja kordában tartani az öreget Méltatlankodó halk monológ a válasz. Szuggerálni akar a távolból, hátha nálam gyorsabb segítséget kap. Műanyag, horgolt szatyrával látszólag bátortalanul integet felém, de tapasztalatból még a közelébe se emelem a tekintetemet, nehogy a sorukat türelmesen kiváró betegeket feleslegesen felzaklassam.
– Naccsága – villantja ki sárgás,töredezett fogsorát behizelgően, amikor végre valahára elém kerül . Kérges, izületes mutatóujjával előre figyelmeztet:
– Ismer máá ángem. Tuggya mi van énválem. Szaggat a fájem büdösül egisz álló nap.
Neheztelően összehúzza apró kék szemeit, lehetséges-e, hogy még mindig nem tudom, mit akar tőlem.
– Aggyon pár piluláát, naccsága, hadd mújjon el . – segít a megfejtésben leplezetlen csalódottsággal.
– Háát ágyet adee? – néz hitetlenkedve a saját gyógyszerünkből levágott darabra. – Hónap, aztán meg hónapután mi történnyen? – törli le csatakosan izzadt kerek fejét kétségeesetten.
Teszek még hozzá kettőt a hétvégére való tekintettel.
– Merre járt eddig? – kérdezem hangosan artikulálva, nem bízva a hallókészülék teljesítményére.
– Othun vótam, a fijjamékná. Meztélláb veszőttem a kártben. A melkasom is érzíkeny, higgyen nákem, ne sajnájjon tülem még egy tablettát, naccsága.
Felkészülve viszek még magammal a magnézium mellé 3 darab C vitamint is, hátha újabb fájdalom nyillalik még valahová.
Tévedtem.
– Szúr még a csásszemem is drága – mutat a bal szemére.
Ez már komolyabb kihívást jelent a recept és az anyagi hozzájárulás hiánya miatt, még inkább megtartva a gyógyítás sikerességének igényét is. Mintadarabok után kutatok nagy ” igyákezettel ” a benti fiókokban, hátha nemcsak Zümi bácsit, hanem
engem is megáld az Isten.
– Ebből a szemcseppből naponta többször is csöpögtethet a szemébe – kiáltom, hogy biztosan meghallja.
– Mikores? – kérdez vissza bizonytalanul.
A próbacseppentésnél látom meg felduzzadt vörös kézfejét.
– Gyere Linda, ezt mindenképpen el kell látnunk, mert orbánca lehet – kérek segítséget a kolléganőmtől. – Hozz fertőtlenítőt és kötszereket, nem maradhat így a hétvégére.
– Nincs nyugdíjjam. Ágyedül vagyok, csak ágymagamban. mint az újjam. – agitálja tovább Lindát, mintha még nem oldódott volna meg a helyzet. – Szánnyon meg, kisasszon.
– Ne tessék levenni a kötést hétvégén! – üvölti a fülébe, miközben összegyűjti a hétfői átkötéshez szükséges darabokat egy papírdobozba.
– Álggya meg a Bóldogságos Szűz a jóságát, kisasszonkám. – sírva nevet Lindára.
– Jól van, jól van – hárítja el a köszönetet zavartan. – Mindenképpen tessék visszajönni hétfőn délelőtt, akkor leszek itt én is.
Picit még elüldögél a széken kedvesen dünyörögve a kézbabájának, és a nem várt szerencséjének, amivel hatásosabban adhatja tudtára az utca emberének és a belvárosban sétálgató turisták tömegének, hogy szívesen fogadja felépüléséhez szükséges karitatív támogatásukat.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: