Adrenalin

Túl erősen kezdtem…

Mi a fenének kellett nekem a sárga gatyás negyvenes férfi előtt becsatlakoznom? Lenne legalább húsz évvel fiatalabb, nem érdekelne, akármilyen szexi…, de így…, a francba… Mindjárt megfulladok. Feltűnés nélkül nyújthattam volna még párat, és nem kapkodnám már most a levegőt. 500 méter után.

Kicsit lassítok, az úgy tűnhet, mintha most állnék be az utazósebességemre. Hosszútávban gondolkodva… persze

Ez jó lesz…így…talán…bírni fogom.

Megelőz. Megelőz! Istennek hála.

Végre magam lehetek.

Végre magamban lehetek.

Jussak el az Árpád hídig…, aztán meglátom, hogyan tovább. Fél kilométereket még sétálhatok, másokat is láttam kiállni a körből.

Csak lazán. Csodaszép a Sziget. A part. Ezek a színek az égen…szebb, mint reggel. Jólesik ez a hűvös.

Nem is értem, miért nem esténként futottam eddig. Jaaa, mert féltem. Mitől féltem?

Amerre nézek, futók, baráti társaságok, szerelmespárok. De jó nekik… Milyen lágyan öleli át a srác azt a lányt. Ők meg első randisok lehetnek, bizonytalanul kapirgált a levegőben a csaj keze után a bajszos pasi. Hehehe…

Hülye Zoli. Miért nem tudta megfogni az enyémet?

Huuú, megfájdult a bal térdem…

Kevés voltam? Vagy sok? Mi a fene van velem, nem tökmindegy már? Futok és kész. Ő is fut valahol. Meg akartam neki felelni. Ez motivált. Mit szólna, ha tudná…?

Ne áltassam magam. Semmit.

A lényeg, nem hagyom abba.

A zene segít. Jó ez a szám. 3 hete még azt hittem a mobiltartókra, hogy pulzusmérők, és tessék… már én is ritmusra szedem a lábam.

Most jobb. Bejáratódott. A magassarkú tipegéshez szokott meg az egyhelyben álláshoz. Észrevettem, hogy energikusabban mozgok.

Kanyar.

Itt jól körül kell néznem, autó, busz…nem jön egyik sem.

Ez a budai oldal még szebb. A hold is látszik már. Ahhh, telihold.

Hoppá, ez nem a sárga gatyás? Utolértem? Nem akartam, bizonyisten…

Repít ez a szám, akárhogyis… nem fogom magam vissza. Egy- két- há- négy, be kell vágnom eléd izomember, ha azt hiszed, hogy utánad futok is, mert jönnek mögöttem a fiatal titánok.

Egész jó vagyok…, ez már a Palatinusz. A következő fél kilométer még bennem van… azt hiszem.

Rá kellene vennem a lányokat, jöjjenek ki ők is, itt eveztek a Balázzsal nyaranta.

Danubius.

Szerettem ezt az időszakot. Az életben nem gondoltam, hogy én valaha is itt fogok teperni. A gyerekeim sportolnak, én pedig kiszolgálom az igényeiket. Hé, nekem is vannak igényeim. Végre…valahára.

Szemből fúj most a szél, mennyire jó. Mindig igy képzeltem a kórházban, amikor félévig bent feküdtem őket várva, felpócolt ágyban, fejjel lefelé. A szél felé fordítom az arcomat, és csukott szemmel élvezem a simogatását.

Ez a szabadság.

A dunai szél, a hársfa illata. A város közepén.

Minden itt van, ami számít, ami fontos.

Margit híd!

Margit híd?

Körbe értem?

Körbe értem!

Már csak fél kilométer a kiindulópontig!

Kibírom. Ki kell bírnom. Gyerünk!

Miért ne bírnám? Gyerünk, gyerünk!

Istenem, istenem.

Megvan! Végig értem.

Túlárad bennem az öröm.

Kit ölelhetek át?

Kit hívjak fel?

Houston! Houston!

Átléptem a határaimat.

Ember a Holdon?

Én a Szigetet futottam körbe.