1.0Harmadik negyedhttps://baradlairita.cafeblog.huRita Baradlaihttps://baradlairita.cafeblog.hu/author/baradlai-ritafreemail-hu/ <a href="https://baradlairita.cafeblog.hu/2020/02/09/gerard-butler-alteregoja/attachment/15812780998911710645360091008115/" rel="attachment wp-att-2055"><img src="https://baradlairita.cafeblog.hu/files/2020/02/15812780998911710645360091008115-225x300.jpg" alt="" width="225" height="300" class="alignleft size-medium wp-image-2055" /></a> - Nagyon szép stílusban futsz - ugrik be mellém kocogva a futópályára egy korombeli férfi, befejezve a nyújtását. Éppen egy holtponthoz érkeztem az előző méterek alatt, a gyomrom összeszorult, és ki akartam hányni, csak úgy önmagában. Sárga, ugráló foltok jelentek meg a szemem előtt, a tüdőm teljes kiterjedésében égett, az oldalam szúrt. Nem eshetek rá! - parancsolom az eltompult agyammal a túlsavasodott izmaimnak, és egy lapos oldalpillantásra még futja az erőmből a félrecsúszott hajpántom alól, mielőtt összecsuklanék. Egy Gerard Butler fut mellettem! - robbannak be a hírvivő szinapszisok a “ nő vagyok, és mindenáron tetszeni akarok” agyi lebenyembe. - Tényleg? - hörgöm a lehető legerotikusabb hangomon, és az oxigénhiányommal magyarázom később meg a barátnőimnek, hogy miért is hittem el egy pár percre az átlátszó, nyálas dumát. - Mondták már neked? - villantja rám farkasmosolyát. Hang nem jönne ki egy decibel sem a torkomon, mert belepörgettem a futás ritmusába közben, ne kelljen egy helyben futnia szégyenszemre, így csak némán ringatom a fejemet. Fakultatívan úgy értelmezi, ahogy akarja… - Most igen vagy nem…? - kötekedik mégis tapintatlanul vigyorogva. A franc, aki megeszi...muszáj vagyok megállni, mert a végén még három embernek kell behúznia az Atlétikai Center előtti célpontra, hogy aztán emléktáblát állítsanak az “ Ismeretlen futónő utolsó lépései “ felirattal az egyik beugró bokor mellett. Zárójelben, az apró betűs részben, még feltüntetik, így jársz, ha több hónapos kihagyás után játszod az eszedet a profik előtt. Vörös fejjel, a combomat támasztva zihálva intek minden női praktikát és vonzerőt ledobva a rekortánra, hagyjon magamra, hagyjon meghalni, és fusson tovább. Tőlem lehet Gerard Butler teste és mosolya…, a fizikai határaimat bőven átléptem, feladom. Nem hagyja. Nem hagyja! Hozzám lép, elszakítja a karomat a combomtól, a vállára helyezi, és mielőtt bábként vágódnék el a kavicson, szorosan átölel. - Nézz mélyen a szemébe! - súgnák a barátnőim a szurkoló tanácsaikat, de arra sincs erőm, hogy a szempilláimat csábosan rezegtessem. Körbevesz a hideg, a veríték lassan ráfagy a hátamra, derekamra, de érzem, ahogy a gyors, erőteljes dörzsölgetése visszaránt az élők közé. Akkumulátorként szívom magamba a száraz melegét, és kimerült, reszkető testemet erőtlenül húzom ki az öleléséből. Mégiscsak egy idegen... - Összefutunk még? - lép hátra egyet rosszkedvűen. - Talán… Tavasszal… Nem nézek hátra. Engedek magamnak egy forró fürdőt. Átfagyott, merev testemet apró tűszúrások érik, ahogy belecsúszom a gőzölgő vízbe. Meleg gyömbéres teát kortyolgatok. Tűnődöm. A szigetre leszáll a szürke, téli köd. Tavasszal lesz ez még rózsaszín is…? richhttps://baradlairita.cafeblog.hu/files/2020/02/15812780998911710645360091008115-150x150.jpg150150