1.0Harmadik negyedhttps://baradlairita.cafeblog.huRita Baradlaihttps://baradlairita.cafeblog.hu/author/baradlai-ritafreemail-hu/<a href="https://baradlairita.cafeblog.hu/2019/02/23/egy-fiu-a-hazbol/img_20190223_171427/" rel="attachment wp-att-1329"><img src="https://baradlairita.cafeblog.hu/files/2019/02/IMG_20190223_171427-225x300.jpg" alt="" width="225" height="300" class="alignleft size-medium wp-image-1329" /></a> - Jó, hogy jössz…, találtunk egy hozzád illő palit - csillog két szempár a zöldséges bolt pultja mögül. - Valami tanárféle vagy pszichomókus lehet. Itt lakik a környéken. - Oké, de nem inkább… - Éppen olyan különcös - bohókás, mint te… - Férfiban az nem biztos, hogy … - Ne aggodalmaskodj mindig! Hozzád illik! - fojtanak el minden levegővételemet már a beszívás pillanatában. - Mindig nevet, mindenkivel jópofa, az érdekli, ami téged, mintha csak veled beszélgetnénk, olyan szórakoztató - hadarják kánonban. - Ajjaaaj...akkor valami nagyon nyomhatja a lelkét…, fölöttébb gyanús ez a jókedv…- toporgok a kínálkozó lehetőség kapujában, hogy megismerhessem férfi alteregómat. - Jól van, megadhatjátok a számomat, legfeljebb egymás vállán sírjuk ki a bánatunkat, ha senki nem látja… - Ugye, említettétek neki, hogy négy gyerekem van - fordulok még vissza a küszöbről. - Nehogy aztán félre nyelje a whiskyjét, ha meghallja a csak társadalmilag korrektnek ható számot. - Persze… - néz össze a kedvenc testvérpárom bizonytalanul. - Te mondtad neki? - kapom el egyikőjük kérdését, mielőtt becsapódna az ajtó. - Esténként a Duna-parton szellőztetem ki a fejemet - adja meg az útirányt Gábor, és a következő pár hétben gyakran szellőztetjük az életünket, titkainkat egymás előtt a dunai szélben. A nőies, randis cipőket önvédelemből bakancsra cserélem már a második sétánknál, mert a Duna budapesti szakasza még ebben sem járható be vérhólyagok nélkül. Pláne, mert nem is egyenesen haladunk dél felé, hanem cikcakkban, vagy sinus-cosinus hullámokat vetve a pesti és budai oldalak között. Fáradtabb, enerváltabb napokon csak egy egyszerű O betűt írunk le a két part között. Élvezzük egymás társaságát. Ezt az önként megtett kilométerek jelzik... Ugrándozom, lelkesen sasszézok a balján, mint egy kislány az apja mellett, és alig várom, hogy megfogja végre a kezemet. Aztán beteszem a zsebembe, mert fázik. A művész mozi után egy kerevetre kuporodunk a fröccsünkkel, nem bújunk össze, de intellektuálisan kielégítjük egymást a film mondanivalójának megvitatása közben. Egyszer így is jó... A jazz koncerten érzem, ahogy a női hiénák legszívesebben nyálcsorgatva tépnék el mellőlem, és van, aki nyíltan flörtölni mer vele, mert sem egymásnak, sem a külvilágnak nem küldünk szexferromonokat, jelezve, hogy egymáshoz tartozunk. Másodszor már így sem jó... Tőlem szokatlanul, séta közben óvatosan végig futtatom a kezemet a veséje tájékán, vagy éppen a vállán, amit magyarázhatnék baráti gesztusnak, ha nem akarná érteni. Nem akarja. Éjszakánként az ágyamban elemzek. Összevetek. Szavakat, mondattöredékeket, mozdulatokat, hangsúlyokat. A sarkamon megkeményedtek már a hólyagok a bakancstól, a Duna-part éjszakai színei vibrálnak reggelente a szemem előtt, egyre csalódottabb vagyok. És kielégítetlen. Információ hiányban szenvedek…, valamit nem tudok, jelez a női szenzorom. Miért van ez még mindig így??? Pár napra elutazom egy buddhista tanításokat átadó hosszú hétvégére, és ott, az imazsámolyomon ülve, ” egy életem, egy halálom” hangulatban, megírom életem első nyíltszíni szerelmi vallomását: 342 híd Ível át a Dunán. Próbáljuk ki mind! Vegyünk sarut, hátizsákot, Vigyünk benne bort. (bárhol kapunk hozzá szódát) Hamuba sütjük a pogácsát. Teszünk mindenre rá... Menjünk világgá. Három napot kell várnom a válaszra, ami sms-ben jön: - Nem vagyok egyedülálló. - MI VAN??!!! Miiii vaaaan? Úgy érzem, egy pár meditációt le kell tolnom a koronacsakrámon, mire ezt fejben összerakom. Mester, segíts! richhttps://baradlairita.cafeblog.hu/files/2019/02/IMG_20190223_171427-150x150.jpg150150