1.0Harmadik negyedhttps://baradlairita.cafeblog.huRita Baradlaihttps://baradlairita.cafeblog.hu/author/baradlai-ritafreemail-hu/<a href="https://baradlairita.cafeblog.hu/2019/02/21/na-ne-b-ssz/img_20190221_100331/" rel="attachment wp-att-1319"><img src="https://baradlairita.cafeblog.hu/files/2019/02/IMG_20190221_100331-225x300.jpg" alt="" width="225" height="300" class="alignleft size-medium wp-image-1319" /></a> - Rita! Egy kalóz kinézetű férfi azt állítja, hogy a négy gyereke anyja vagy! - fut hátra a patika raktárába Szilvi halálra vált ábrázattal, mintha már legalábbis egy csapat marcona férfi szablyával kergetné. A szemében látom az én rémült tekintetemet is megcsillanni, ő a kinti jelenéstől pánikol, én a múltam váratlan felbukkanásától kapok simaizomgörcsöt. A vegetatív idegrendszerem is jelez, nem felejtett… - Mit akar? - csuklik el a hangom rekedtes mélységbe. - Jaaaa, azt nem is mondta…- próbálja visszaidézni az előző perc drámai jelenetét. - Vagy igen…? Gondolom, látni akar…- adódik egy kézenfekvő verzió. Ezzel a vágyával egyedül maradt…- gondolom keserűen, - nem szívesen élek a felkínált váratlan lehetőséggel, de mit lehetne tenni? Szilvitől nem várhatom el, hogy utólag letagadjon. - Ja, elfelejtettem, hogy ma nincs bent, sőt már nem is itt dolgozik. Remegő térdekkel és gyomorral kilépek a patika kiadójába. - Úristen! Hogy nézel ki? - szakad ki önkéntelenül egy segélykiáltás belőlem, és be kell vallanom magamnak, Szilvi rémületét túlzottnak éreztem, de az előttem álló férfi látványa, minden rémálmomat felül múlja. Legalább így még a tömött gyógyszertárban, az is minket bámul, aki a saját belső életével volt ezidáig elfoglalva. - Te sem panaszkodhatsz…- szembesít a saját nézőpontjából a valósággal. Két vadidegen ember áll egymással szemben. Évek, inkább évezredek teltek el, mióta nem találkoztak. A kolléganőim vinnyogva nevetnek a színfalak mögött. Igen. Kívül állóként komédiába csöppentek, egy kék hajú nőt néz meglepetten a volt férje, egy ősmagyar ruhába bújt kalózt bámul a volt felesége. Mi egy tragédia kellős közepébe hullottunk. Igen. Az egyikünknek rövid, kék haja van, látszólag kivirult a szabadságtól és az élet szeretetétől, megerősödött tizenkét év edzőtáborától, a másikunknak hosszú, ősz haja van, összetört és tönkrement az élet súlya alatt. - Hogy vannak a gyerekek? - találja meg az egyetlen, fájó, közös pontot az ismeretlen férfi. - Jól - foglalom össze az elmúlt pár évet. - Te is? - érdeklődik további részletek után. - Láthatod… - Ha már itt vagyok, kiadnád nekem ezt a pár gyógyszert? - Természetesen. Ez a munkám. - Ő valóban a volt férjed volt? - várnak megerősítésre a kolléganőim. - Nem találtam meg benne…, de szurkolok neki. Volt pár jó évünk... richhttps://baradlairita.cafeblog.hu/files/2019/02/IMG_20190221_100331-150x150.jpg150150