<?xml version="1.0" encoding="UTF-8" ?><oembed><version>1.0</version><provider_name>Harmadik negyed</provider_name><provider_url>https://baradlairita.cafeblog.hu</provider_url><author_name>Rita Baradlai</author_name><author_url>https://baradlairita.cafeblog.hu/author/baradlai-ritafreemail-hu/</author_url><title>Jobb így, együtt</title><html>&lt;a href=&quot;https://baradlairita.cafeblog.hu/2019/02/14/1275/img_20190213_223957/&quot; rel=&quot;attachment wp-att-1276&quot;&gt;&lt;img src=&quot;https://baradlairita.cafeblog.hu/files/2019/02/IMG_20190213_223957-225x300.jpg&quot; alt=&quot;&quot; width=&quot;225&quot; height=&quot;300&quot; class=&quot;alignleft size-medium wp-image-1276&quot; /&gt;&lt;/a&gt; A Csillag születik Bobbyja teker el előttünk a kórház folyosóján, kezével lökve előre a kerekesszékét. Valami Bűbáj suhinthatta ide…. 
Vékony, sudár férfi, tömött, ősz bajusszal. Huncut, meleg tekintettel halad előre. 
Egy lába van, de tényleg csak ennyi a különbség a színész, Sam Elliott javára. 
  -   Rita, ne bámuld már azt az embert - szól rám anyukám keresztapás, elhaló, rekedtes hangján. 
  -   Mia Mamma, vagy inkább Pádre, qual é il problema? - nevetem el magam a pillanat teljes szürrealitásán.
  -   Vicces vagy... Ez a férfi egész nap csak köszönget nekem - méltatlankodik. - Ha nyolcszor futunk össze egy nap, akkor nyolcszor köszön.
  -   Ez borzasztó! - affektálok szőkenősen.
  -   Köszönjön csak egyszer! - toppant a lábával. - Vagy ne is köszönjön...
  -   Anyukám, olyan jóképű férfi…, biztos tetszel neki…- nézek végig az előző napok szenvedésétől kissé meggörbült alakján, összetapadt haján.
Ezen még ő is nyerítve nevet, mint egy torokgyulladásos csitri, és mint aki nem is volt pár nappal ezelőtt még halál közeli állapotban. Be is fullad tőle rendesen, be kell futnom az inhalálószeréért a kórterembe.
  -   Azért megölni nem akartalak...- törölgetem csapzott homlokát.
  -   Még ma is négy infúziót kaptam. - kapkod levegő után. - Jóképű férfi. Tüdőrákja van - hadarja tőmondatokban. - Én meg lassan négyes stádiumú COPDs. Alig élek. Micsoda kórházi romantika…- szív még egyet a pipájából.
Másnap a kórházi folyosó ablaka előtt ülve találtam édesanyámra. Megengedte, hogy a férfi mellé guruljon. Némán nézték a viharos szél hajtotta fákat, a rohanó felhőket, rövid hózivatart.
Gondolatban, ki tudja, merre jártak...
</html><type>rich</type><thumbnail_url>https://baradlairita.cafeblog.hu/files/2019/02/IMG_20190213_223957-150x150.jpg</thumbnail_url><thumbnail_width>150</thumbnail_width><thumbnail_height>150</thumbnail_height></oembed>