– Szanáltatok mindent a szobátokból, amit ma levihetek az utcára? – teszem fel a következő teljesen felesleges kérdést.
– Ja, elfelejtettük, hogy lomtalanítás lesz, bocs – haladnak el mellettem a lányaim sietve,teljes pompában. – Kitettük a fürdibe a ruháinkat, holnap este fel akarjuk venni, légyszi, mosd ki – derül hirtelen fény a halmaz besorolására, mintha ez a kérdést még fel sem tettem volna pár perccel ezelőtt.
Dühösen bevágom a mosógép ajtaját, és míg a lányok buliszettje tisztul, nagy sóhajjal benyitok a raktárnak használt kis fürdőszobába, hogy kiválogassam a lomtalanítandó szemetet.
– Még szárított teveszar is van itt – morgok ismét csak magamnak, és a lányoktól ellesett lezser mozdulattal csukom be a fejmagasságig érő összegyűjtött lomra az ajtót. – Inkább iszom egy tejeskávét…- lazulok el a tavaszi napsugarakban.
– Nem tudom kinyitni a mosógépet – hívom pánikban a mosógépszerelőt egy órával később, tizenöt perces ajtórángatás után, de már indulnom kellene dolgozni, nézek az órámra.
– Nem tudok Ritácska segíteni, Cserkeszőlőn nyaralok.
– Jaaaj, neeee…- hörgök a telefonba, és magam előtt látom a lányok “cserbenhagytálminket” tekintetét.
– Tudja mit…? Csavarja a kezét egy törülközőbe, és üssön egy nagyot az ajtajára.
Nem kell kétszer mondani. Ütöm. Még egyszer. Nagyot. Még egyszer. Semmi. Rángatom. A franc egyen meg. Még egyszer. Ütöm. Beleremeg az emelet. Semmi. Rohadj meg. Belerúgok. Senki nem látta? Ok. Újra. Ütöm. Legálisan verem. A szakember mondta…Újra beleütök. Egész jó dühterápia. Legfeljebb ezt is levisszük a lomtalanításba. Na, még egyet. Semmi. Már nemcsak az ujjbegyeim fájnak, hanem a csuklóm is.
Elmegyek dolgozni.
– Mami, te nem raktál össze semmit, amit ki akartál dobni? – néz körül az előszobában a fiam késő este.
– Szükségem volt énidőre… – magyarázom a ma olvasott “anyák jogos szükségletei” címszavakból tanultakkal. – De most ez a kisebb baj – terelem a szemrehányását a sajnálat felé. – Beragadt a mosógép ajtaja, most mosom ki másodszor a ruhákat, ne rohadjanak bele. Amíg lemegy a program, pakolunk? Segítesz?
Segít. Lehordja az egy év alatt tönkrement elektromos kütyüinket, a használhatatlan sporteszközeinket.
– Jössz még le, főnök? – fogadják örömujjongással az utcán várakozó kincsvadászok.
A kisasztalhoz ketten kellünk.
– Veszed le a kezedet arról – gördül oda egy irodai széken egy testes asszony az éppen csak a járda szélére letett asztalunkhoz.
– Nem a magáé – veszi zokon egy járókelő, akinek megtetszett a kis faasztal.
– Mi az, hogy nem az enyém? Oszkár! Gyere, mert ez a csávó el akarja venni az asztalomat – kiabál át az út túloldalára Oszkárnak, aki egy heverőn pihenteti bálna nagyságú testét.
– Add el neki! – dörren át praktikus javaslatával szíve választottjának, csak meg ne kelljen mozdulnia.
– Háromezer – kóstálja és tartja a markát a férfi felé a következő légvételénél az asszony.
És ott, a fejünk felett megegyeznek.
Háromezer forintért elkelt a sarkán beszakadt asztalunk egy önkényes viszonteladó betornyosulásával.
Ez a farkastörvény.
A mosógép kinyitásához egy másik törvényre van szükség. Bár az is fizikai….
Vilmos fog egy spaklit, becsúsztatja a gumiszigetelés alá, és kibillenti a kart a ráható erővel.
Ma este a józan ész győzött.
Náluk.