– Képzelje, a lányaim osztálytársa annak örült, hogy az anyjának hitt az egyik tanára, miközben a sajátjaim letagadnának. Megdöbbentően konzervatívok a gyerekeim, ha rólam van szó… – panaszkodhatok végre egy lélektársnak.
– Ne törődjön velük – szól bele a beszélgetésünkbe egy középkorú jól szituált hölgy a férfi háta mögül. – Ha lenne elég bátorságom, én is ilyenre festeném a hajamat. Nagyon dögös! Irigylem magát.
A gyógyszertárba betévedő emberek mindegyikének van egy jó szava, lelkes támogatása, jókedvre derülése a hajszínemtől.
– Új szerelem, új haj? – kötekedik egy reményét vesztett udvarlóm a másik sorból. – Ha nem kosaraz ki, most a Kanárin csodálhatnák az emberek az égszínkék haját…- bólogat lebiggyesztett szájjal. – Én is szívesen futnék magával a tengerparti homokban…- adja át a kolléganőmnek a potencianövelő gyógyszereinek receptjeit.
– Ha elmondom a pszichiáteremnek, hogy a patikusnő a legszebb kék hajú nő, akit láttam életemben, megduplázza az adagomat, vagy azt hiszi, elvonási tüneteim vannak – sziporkázik az egyik régi betegünk. – Majd szólok neki, hogy ugorjon már be magukhoz, ha nem hisz nekem.
– A lányomra rászólt az óvónő, hogy ne színezze kékre a doktor néni haját, mert lila róka sincs, meg zöld medve, mire Dorka közölte vele, hogy van, a patikában látta.
– Hogy sikerült ezt a színt kikeverni? – nyel egy nagyot a Titkos Hódolóm.
Múlt időben is írhatnám a tekintetéből olvasva: a volt Hódolóm.
– Metál fehéret szerettem volna – nézem zavarban a gyógyszertár kövezetét. – Így sikerült. A barátnőim csadorban járnának vagy szabadságot vettek volna ki, én meg élvezem ezt a nagy szeretetet és dicséret- cunamit, amit az emberektől kapok.
– Nekem az az előző, az a vöröses szőke jobban bejött…
Úgy érzem, csak a hozzám közel állók nem fogadják el a kitűnésemet:
Anyám,
nem lehet senkinek a haját
ennyire elszarni.
Hogy dolgozhat így egy
Dr. Baradlai?
Mami,
burkába veled!
A suliba be ne tedd
a lábad,
még megbukunk…
Rita,
botrányos a fejed!
Elment a józan eszed?
Bár sosem volt…
Hová jutunk?
Szépasszony!
Öreg vagyok, de nem vén.
Látok…
Mindenhol ilyen kék?
Várok…
Míg meg nem mutatja.
Asszonyom,
meghívnám egy kávéra.
Elfogadja?
Megtisztelne vele…
– A fene…, anyám azt mondta, nem mehetek el a temetésére, ha most meghalna, a fiam nem mutatja be a barátnőjét, míg át nem festetem a hajamat, a lányok kitiltottak az iskolájukból, a ballagást pedig felejtsem is el – ülök be a fodrászom székébe.
– Milyenre fessük?
– Teljesen mindegy. Olyan anyukás legyen..