Jegeskávé, somlói galuska.
Gesztenyepüré mellé.
Belesimulunk a kárpitba.
Halk jazz kúszik a tudatunkba.
Emlékeket hív elő.
Halmozottan.
Vasárnapi matiné.
Műsort adunk egymásnak.
Baracklével koccintva.
Mi hárman.
Barátnők.
Húsz év óta először.
Kóstolgatjuk a múltat.
A finom tapintat lengi körbe
az asztalunkat.
Mikor hozakodunk végre elő?
Változtak.
A mellék- és/vagy a főszereplők.
Dráma vagy tragikomédia…?
A tálalásban van a nyitja.
Elrontjuk-e a szájízünket…
Sok az édes.
Egy kisfröccs?
Oldhatna…bár kevés ez.
Annyi minden történt.
Találkozhattunk volna egy kocsmában.
Az élettörténetünkhöz egy kisüsti dukálna.
Vagy inkább kettő.
Heavy metal szólna
Teljes hangerőn.
Odacsaphatnánk egy söröskriglit a falhoz
Középső ujjunkat felmutatva.
Feldughatjátok magatoknak
Kedves főszereplők.
Ehelyett mosolygunk szendén.
Mi, finom úrinők.
Igen, igen.
A gyerekek jól vannak.
Megrebben a pillánk.
Ennyi épp elég lesz.
Ne kérdezz!
Egy könnycsepp a szemekben
Csak a kávéházi gyertyák lángja…
Füstöl.