-Adjon Isten, jól kinézünk – köszönt jókedvűen János, a környék öregjeinek védangyala.
– Csókolom a dolgos kezeit – hajol közelebb hozzám. – Hogy van ?- hadarja tovább – Ilyen csinosan, ilyen fiatalon csak jól lehet az ember leánya – válaszolja meg magának helyettem.
– Miben segíthetem az életét, kedves János? – kérdezem széles
mosollyal ennyi bók hallatán.
– Hoztam egy kis munkát, állítsa össze, amíg keresek magamnak egy jobb parkolóhelyet. Az egyik lista a fiam boltjába lesz, a másik az orvos barátomé. Külön tegye ezeket – utasít kedvesen, de határozottan.
– Rendben – futom át gyorsan a feljegyzéseket.
– Hozzak sütit a cukiból? – ajánlja fel egy hirtelen ötlettől.
– Isten őrizzen! – játszom meg egy fogyókúrázó páni félelmét.
– Én felajánlottam… – menti fel magát a későbbi szemrehányás alól.
Pogácsahegyekkel, teasütemény-rakománnyal felpakolva tér vissza.
– Na, nem gondolta meg magát? – kérdezi megkísértve az olvadó sült sajt és a vaníliaillat függönyéből kikandikálva. Szemlesütve bólintok.
– Na látja, édeske, tudom, mi kell magának – és elém tesz egy
előre kitervelt csomagot frissen sült tökmagos pogácsával. Az
első falatot már is bekapom, lássa, mekkora örömet szerzett a
figyelmességével.
– Na, angyalka, mit hozott nekem össze? – tér azonmód a tárgyra- Az idő pénz, nemdebár?
– Tíz tengervizes orrspray-t kér, vagy az egyes mellé véletlenül
egy nulla került? – ingerkedem vele tetetve a naivat.
– Édes angyalom, mit lát a lapra felírva? – néz azonnal kóbor
szőke gyógyszerésznőnek.
– Egy határozott tízest – vágom ki magam.
– Na, látja, tud maga, ha akar. Remélem, annyit is készített ki
nekem – kérdez rá gyanakodva.
Szerencsére mindkét lehetőséggel számoltam, együgyű büszkeséggel mutatom neki a tíz darab orrspray-t a dobozban.
– Tegyen még hozzá kettőt – gondolja meg magát hirtelen –
beugrom az unokámékhoz délután, legyen nekik is elég. Valami fűfélére lett allergiás a gyerek.
– A kézfertőtlenítőből nincs most literes kiszerelés – vallom be
neki halkan.
– Van még egy húzása – komolyodik el hirtelen. -Nem vagyok én ehhez szokva, kislány. Ismeri azt az indiános viccet? – próbálja meg oldani a közénk bekúszó feszültséget. A vicc lényege, nem sokáig élek, ha nem lesz hamarosan literes kézfertőtlenítő – és ez nem vicc – gondoltuk hozzá mindketten.
– Na, drágám, ismételjük át együtt a holnapi feladatot – mit szerez be nekem a fiam üzletébe?
– Literes kézfertőtlenítőt – válaszoljuk kórusban.
– Úgy látom, megértettük egymást – nyugszik meg
farkasmosollyal az arcán.
– Na, a viszontlátásra – teszi két ujját egy röpke mozdulattal a
baseball sapkája széléhez.
Számban érzem a tökmagos pogácsa keserű ízét, és a patika légterét finoman beterítő teasütemények illata sem tűnik már olyan édesnek.