– Úgy nyakon váglak, ha bántani mered az Aranyosomat, hogy kiköpöd az összes fogadat. – lengeti meg botját nagy nyomatékkal Lázár, hogy testével védjen az engem ordenáré módon szidó öreg cigányasszony haragjától, akinek nem bontottam meg egy doboz fájdalomcsillapítót, mert csak egy szemre lett volna szüksége. – Nem szégyelled magad? – kergeti a patikán kívülre. – Na, azért…- koppant még egyet a küszöbön. – Mit képzel ez magáról? – lengeti felháborodottan baseballsapkás fejét, és elégedett, együgyü arccal kutat a zacskói után a még nagyobb zacskóiban.
Nem vár elismerést, köszönetet lovagi tettéért, az már a múlt…, hanem elégedett mosollyal egyenesen felém tartva azonnal a tárgyra tér:
– Idenézz! – emeli magasra viharvert neylonzacskóját – mennyi pénzt szedtem ma is össze, hahahaha – meg is őrülök.
– Lázár, kérlek, állj még egy kicsit félre – emelem fel a hangomat, hogy a nagyothalló készülékét bekalibráljam. – Kérlek, menj arrébb – erősítek a decibelen, de a kezem egyértelmű lendítésével is próbálom megértetni vele, hogy ne zavarja az előttem álló beteget. – Légy türelemmel!
Közelről néz a vásárló arcába, hogy megfejtse, mi a fenéért tart még engem fel, ha már ő következne.
– Ne féljen tőle – próbálom nyugtatgatni az embereket minden nap – Itt kéreget a jelzőlámpáknál a körúton, és behozza beváltani az apróit.
Még senkit nem sikerült a feszélyezett helyzetéből sikeresen kihoznom, hiába mutatok békés nyugalmat, mert viselkedése, hangereje mindenkit megrémiszt.
– Ma is bevittek a rendőrök, hehehe – tesz rá egy lapáttal a patikából kifutni vágyók aggodalmára. – De leszarom én a rendőröket. Mit tudnak énvelem csinálni? Ott ültetnek órákig! Aztán megunják. Kiengednek és újra itt vagyok! Hehehe – szavalja a napi programját.
Kézhátával letörli csurgó nyálát, amit beszéd közben sűrűn szórt a hallgatóság felé, majd lendületesen kiűríti a tárámra az aznapi bevételét. Míg én gyors mozdulatokkal tízes gúlákba rendezem az érméket, addig mesél. Ami éppen eszébe jut. Visszakérdezni nem érdemes, mert nem reagál rá.
– Tegnap is tökrészeg volt a nővérem. Miatta jövök ki kéregetni, tudtad…? Háromezret adok neki ebből, aztán elissza a hülyéje, höhöhö – A Laci meg savat öntött a CBAs automatába, ahol ő váltja be a pénzét. – csapong a témák között. – Úgy füstölt, úuugy füstölt, hogy kihívták a tűzoltókat. Hahaha.
Elmegy megigazítani a kitett prospektusokat, begyűjt belőlük egy párat, majd fontoskodó arccal visszatér hozzám.
– Hallottad, hogy lelőttek ma egy medvét? Micsoda emberek vannak – ingatja szomorúan a fejét, nem érti az emberi gonoszságot – mért kell egy ilyen szegény kis állatot bántani? – Höhöhhööö – vált izgalommal át a jelenbe, ahogy készítem elő a papírpénzeket. – ugye sok lett…? ugye, rengeteg…,?
Apró szemei kapzsin függenek a mozdulataimon, és együtt, hangosan számoljuk le a bankjegyeket a kezébe, ezresenként, mert csak azt ismeri és fogadja el beváltásnak.
– …, öt, hat, hét – Héééét, héééét – höhöhhöööö – kurjongat örömében.
– Lázár, figyelj rám még egy picit – próbálom visszahozni egy pillanatra a földre. – Százharminc forinttal tartozol, rendben?
– Jó, jó…, százharminc, nem felejtem el – fordul elhomályosodott szemekkel a bevétele felé – Ma is mennyit dolgoztam…- veregeti meg képzeletben a vállát, majd lágyan, szeretettel számolja újra át a keresményét. Szagolgatja, cirógatja a bankjegyeket, majd eszelősen felnevet:
– Jövök holnap is, Aranyosom, ne aggódj.
Összeszedi a székek elé tett motyóját, felfűzi a botjára, púpos hátára dobja, majd elégedetten lép ki a sűrű esőbe az elképedt betegek sorfalán át.
Artikulátlan, boldog danolászása még percekig visszhangzik a belváros útvesztőiben.